Close

Több mint 200 millió forintból fejleszt a Fermentia Mikrobiológiai Kft.

A budapesti Fermentia Mikrobiológiai Kft. által vezetett konzorcium 229 millió forintból fejleszt új fehérjetisztítási módszereket, a projekthez az Új Széchenyi Terv pályázatán 174 millió forintos támogatást nyertek – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

Erdélyi Balázs tájékoztatása szerint társaság mellett a konzorciumot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Bibus Kft. alkotja, a kutatás-fejlesztési program a tervek szerint 2015 első félévében zárul. A konzorcium a támogatás segítségével új fehérjetisztítási módszereket és ezek gyors optimalizálására alkalmas automatizált technológiafejlesztő rendszert fejleszt.

A 2006-ban alakult Fermentia Mikrobiológiai Kft. fő tevékenységként biotechnológiai kutatás-fejlesztéssel, mikrobiológiai termékek fermentációval történő előállításával foglalkozik a volt Gyógyszerkutató Intézet telephelyén található fermentációs üzemében és laboratóriumában.

A Fermentia Kft. átlaglétszáma az idén kettővel kilencre nőtt, a következő években a terveik szerint tartják a létszámot.

Az ügyvezető ismertetése szerint a társaság éves nettó bevétele alapítása óta dinamikusan növekszik: 2011-ben 150 millió forintos árbevételt és 12,6 millió forint mérleg szerinti eredményt könyvelhettek el. Tavaly az árbevétel 188 millió forint volt, a mérleg szerinti eredmény 27 millió forint.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top