Close

Kerry a Közel-Keletre, Moldovába és a NATO-csúcsra utazik

John Kerry amerikai külügyminiszter a jövő héten ismét Jeruzsálembe és Rámalláhba utazik, hogy az izraeli-palesztin megbékélésről tárgyaljon és az izraeli kormány tagjaival Iránról konzultáljon – közölték szerdán washingtoni illetékesek.

A december 3. és 6. közötti utazása során Kerry részt vesz a NATO külügyminisztereinek éves brüsszeli tanácskozásán, s több mint 20 év után ő lesz az első amerikai külügyminiszter, aki felkeresi Moldovát.

Kerry eredetileg a múlt héten szándékozott Izraelbe utazni, ám látogatását elhalasztotta az iráni nukleáris programról Genfben folytatott tárgyalások miatt, amelyeken a Hatok csoportja (az ENSZ BT öt állandó tagja, valamint Németország) és az iszlám köztársaság képviselői átmeneti megállapodást kötöttek. Ennek értelmében korlátozzák Teherán atomprogramját, néhány szankció enyhítéséért cserébe.

A megállapodást Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök „történelmi hibának” nevezte, és hangot adott aggodalmának, miszerint az lehetővé teszi Teheránnak, hogy titokban tovább dolgozzon nukleáris programján.

Rámalláhban John Kerry találkozik majd Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, s kísérletet tesz az Egyesült Államok közvetítésével létrejött békefolyamat előmozdítására, miután ismét feszültséget keltettek azok az izraeli tervek, amelyek értelmében újabb lakások ezreit építenék fel a megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben.

Moldovában az ottani kormány vezető képviselőivel John Kerry a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről és a volt szovjet köztársaság európai integrációjáról fog tárgyalni.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top