Close

Újraindulhat a szarvasmarha-export Fehéroroszországba

A hazai szarvasmarha-export újraindításáról és kazah diákok, valamint állatorvosok képzéséről is tárgyalt Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár a hét elején asztanai és minszki főállatorvos kollégáival. 

Az asztanai megbeszélésen Iszaeva Gulmira Szultanbaevna miniszterhelyettes és Kurmanov Rusztem Zsomartovics főállatorvos fogadta a magyar főállatorvosi delegációt. A találkozó központi témája a Schmallenberg vírus és a magyar export kérdése volt. Ezen vírus hatékony kezelése még sehol sem megoldott a világon, és jelenleg az Európai Unió egyetlen tagállama sem szállíthat élőállatot Kazahsztánba. Kardeván Endre garantálta, hogy Magyarország a vírustól mentes, és felajánlotta, hogy a magyar hatóság akár 10 napon belül is elvégzi az erre vonatkozó vizsgálatokat és megküldi az eredményeket. Ezen kívül Magyarország vállalja öt kazah diák állatorvosi egyetemi képzésének költségeit, emellett húsz kazah állatorvos és laboros továbbképzésének, valamint terepvizsgálatokon való részvételének költségeit. 
Minszkben a szarvasmarha-export újraindítása volt a kétoldalú tárgyalás fő témája, ahol Igor Brilo állattenyésztésért és állategészségügyért felelős miniszter-helyettes és Mihail Pivovarcsik főállatorvos fogadta a magyar delegációt. A fehérorosz partner megígérte, hogy amennyiben a magyar hatóság levélben garantálja, hogy csak egészséges állat kerülhet exportra, úgy megindulhat a szarvasmarha kivitele Fehéroroszországba. A felek megegyeztek a dupla mintavételi eljárásban, amely szerint Magyarországon egy belorusz, és egy magyar állatorvos is mintát vesz, majd mindkét országban megvizsgálják a mintát, amíg a bizalom ismét helyreáll. A belorusz főállatorvos megerősítette, hogy a magyar tenyészállatokkal szemben nincsenek minőségi kifogások. 
A tárgyaláson szóba került Szergej Szergejevics Szidorszkij az Egységes Gazdasági Közösség ipari és agrárügyekért felelős miniszterének november eleji, budapesti látogatása. A magyar fél ekkor kérte Szidorszkij miniszter úrtól, hogy az orosz-belorusz-kazah vámunióba egységes és gyorsított eljárással kerülhessenek be a magyar exporttermékek.
 
 
Forrás:VM 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top