Gyerekként egy zánkai táborozás alkalmával szívta magába a színjátszás szeretetét, ahol is videoklip forgatás közben megismerkedett a szerepformálás kezdeti titkaival, ami addig sem állt távol tőle, hisz édesapja mozis volt. „Nagyon szerettem azokat az időket”- mondja lelkesedve.
A színjátszás lételemévé vált. Azóta is folyamatosan hatalmas áldozatokra képes a színpadon.
Miklós Attilával a patinás Operett Színházban beszélgettem művészetről, színházról, életről.
– A színház, színpad világa kisgyerekek számára is vonzó. Téged mikor érintett meg ennek a varázsa?
– Már egész kiskorom óta, de édesapám akarata szerint egy olyan szakmát sajátítottam el, amely közelebb áll a valós élethez, így kezdtem el autószerelőnek tanulni. A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, majd csupán a katonaság után tudtam kapcsolatot teremteni a színházzal. Előtte egy színjátszó szakkörbe is jártam, már ott nagyon megtetszett ez az egész.
– Mikor tudatosult benned, hogy színész szeretnél lenni?
– A Fekete tulipán című filmet néztem Alain Delonnal a főszerepben, melyben fantasztikusan formálja meg a két karaktert, egy színész számára ez óriási kihívás. Ez adott lökést számomra, hogy egykor a színházi világ tagja legyek.
– Az énektanulásba mikor vágtál bele?
– Ez egy jó kérdés. Már a színészet előtt is énekeltem. Az énekléssel komolyan foglalkozni az Operett Színházban kezdtem, de már korábban Miskolcon a stúdiósok énekóráira is bejártam. Kéringer László karigazgató foglalkozott a Musical Együttessel. Nála kezdtem el komolyabban tanulni.
– Kik voltak azok a tanárok, mesterek, akik meghatározók voltak pályád során?
– Mindenképp a nagy öregek közt ott van Varga Gyuszi bácsi, Kulcsár Imre bácsi. Sok emberrel dolgoztam, Csiszár Imre rendezésében Puck-ot játszottam, a darabban együtt voltam a színpadon Andorai Péterrel, Nemcsák Károllyal, Gáti Oszkárral. Ott fedezett fel Kerényi Miklós Gábor. Ennek története is érdekesen alakult. Nem emlékszem pontosan, 1998-ban vagy 1999-ben, az Elisabethet játszottuk és Haláltáncos voltam. A büfében énekeltünk, egy jó hangulatú estén, én Koppányt, Kamarás Máté pedig Istvánt „alakította”. Akkor figyelt fel rám Kerényi Miklós Gábor, és tudatta, hogy számít rám az elkövetkezendőkben. Az igazgató úr abban az időben éppen egy új, friss musical-csapatot készült összerakni.
– A musicalek mellett az operett is közel áll a szívedhez. Milyen művészek érintették meg lelked?
– Sárdy János az egyik kedvencem. A nagyok közül természetesen Luciano Pavarotti. Minden kornak megvoltak a maga nagyjai, az én személyes kedvencem Franco Corelli. Elköteleztem magam az operettek mellett is. Nem véletlen, hogy az idei Broadway fesztiválon is a Hej, cigányt énekeltem. Szerettem volna, ha a nézők erről az oldalamról is még jobban megismernek. Természetesen az irányt a színházban Kerényi Miklós Tanár Úr dönti el és én hallgatok tanácsára.
– A tévé képernyőjén is többször találkozhattunk veled. Milyen élményeket raktároztál el a televíziózás során?
– Különleges világ a televíziózás világa! Hamarosan a Családi titkok című sorozatban leszek látható „a Vakrandi” című epizódban. Érdekes, számomra egy picit ismeretlen munkafolyamat ez, hisz tv-s műfajából adódóan, mind stílusában, mind a mimikát tekintve eltérő az eddigi szerepeimtől. Végig arra utasítottak, hogy kevesebbet adjak magamból. Úgy látszik ez egy ilyen műfaj.
– A Jóban Rosszban epizódszereplőjeként is megjelentél a képernyőn. Mennyire élvezted a munkát egy napi sorozat szereplőjeként?
– Másfél évig forgattam a Jóban Rosszban. Érdekesnek tűnő világ. Műfaját tekintve más, mint a többi. A tv-s sorozatok sajátossága, hogy az arcjáték, a mimika hangsúlyosabban van előtérben, mint nagyszínpadon. A tv-s, filmes munkák előnye abban rejlik, hogy egy jelenet többször újraforgatható. Színpadon nem mondhatom jelenet közben, hogy bocsánat, elrontottam, míg a filmben újra lehet venni a jelenetet 15-20x is és a legjobbat vágják majd be.
– Tehát azt mondod filmezni könnyebb, mint színpadon játszani?
– Egész más a kettő. A színpadon benne vagyunk egy történetben. Az elejétől a végéig, teljes mértékben. Én akkor, ott, abban „élek”, totális mértékben, és kizárok minden mást. Az adott szerepemben maradhatok, az előadás végéig. A szünetekkel tarkított forgatásoknál viszont nehezebb levedleni énedet, a megszakítások ellenére újra meg újra a karaktered bőrébe kell bújnod, ami nem egyszerű feladat.
– Az eddig játszott szerepek közül melyik áll hozzád a legközelebb?
– Ez egy nagyon jó kérdés. Sokan tudják rólam, hogy egy nagyon aktív, dinamikus ember vagyok. Gyerekkoromban azt mondták rám hiperaktív vagyok. Ezért is sportoltam nagyon sokat, sokfélét. Szerencsém volt, mert a West Side Story-ban játszhattam Actiont. Zenthe Feri bácsi volt Doc Father. Háromszor is eljátszhattam! Miskolcon, Szegeden, a Dóm téren és Budapesten is, a Thália Színházban. Szerettem nagyon-nagyon az Andrássy grófot, sőt Parist is(ennek a karakternek is meg vannak a mélységei),bár a Rómeó és Júliából én igazából Tybaltnak képzeltem volna el magamat. Parist Homonnay Zsolttal, kettős szereposztásban hoztuk.(Hozzáteszem, Zsolt azért sokkal profibb, teljesen különbözik hangképzési technikája). A Hamletet szívesen játszanám, majd valamikor, hisz a prózai szerepek is közel állnak hozzám. Ha a Fekete tulipán színpadra kerül, örömmel vállalnék játékot benne!
– Melyik a kedvenc darabod, kedvenc karaktered?
– A Hamlet!!! Az Elisabethet is nagyon kedveltem. Az egy korszakalkotó mű volt, úgy az én életemben, mint a musicaltársadalomban. Nagyon közel áll hozzám a Nyomorultak, azt egy alapműnek tartom, szívesen eljátszanám Javert karakterét.
– Ha kapnál egy nagyobb filmszerepet, elvállalnád?
– Igen. Hatalmas kihívásnak és lehetőségnek tartom.
– Mi számodra a legnagyobb érték?
– Ebben a világban igaznak maradni! Örülni minden lehetőségnek, ami adódik az életben. Ugyanakkor a hűség és a becsület rettentően fontosak számomra.
– Milyen céljaid vannak még?
– Szeretnék boldog ember lenni, nagyon szeretnék egy családot. Egy –két gyerkőcöt, köztük mindenképp egy kisfiút. De minden adódó lehetőségnek, kihívásnak örülök, legyen az színház, film, tévé. A színház örök, annak nincs ellenfele. Ebben a szakmában nagyon sok tehetséges, bámulatos ember van, ezért is szeretnék nagyon sokáig színpadon maradni!!!
– Melyik szereped hasonlít Rád a leginkább és miben?
– Az a jó a színházban, hogy olyan szituációkat játszhatsz el, amelyeket a való életben igazából nem élsz meg. Hogy melyik karakterem a leghitelesebb,azt döntse el a nagyérdemű.
– Van amelyikkel jobban tudsz azonosulni, van amelyikkel kevésbé?
– Nem tudom, melyik áll hozzám közelebb, szeretem mindegyiket. A Rómeó és Júliában például saját magam tragédiájaként fogom fel Mercutio halálát. Megpróbálok minden szerepet maximálisan végigvinni. Ebben a szakmában mindig fejlődni kell. Jönnek az újak. Nem csak szinten kell tartanom magam, hanem tanulni, olvasni, figyelni másokra, mindig előre és előre tekinteni, haladni a szakmával. Célul tűztem ki, hogy minél több dolgot hozzak felszínre magamból. Haknikon is fellépek, éneklek. Nem szégyellem, büszke vagyok, hogy a közönség egy része igényli jelenlétem.
– Magánéleti problémáidat sikerül levetkőzni színpadra lépés előtt?
– Az köztudott, hogy én nagyon ritkán vagyok beteg, de amennyiben igen, az ember felmegy a színpadra és elmúlik a betegsége. Ez olyan, mint mikor az ember rászánja magát, hogy elmegy az orvoshoz, és mikor ott van, elmúlik az összes baja. Tavaly elszakadt a bal Achillesem, 4 hónapig nem tudtam dolgozni. Egy álom, amikor fent vagyok a színpadon, nem jutnak eszembe problémáim. Aztán mikor lejövünk, az előadások végén és úgy érezzük, kavarog ez a két világ, kicsit beszélgettünk kollégáimmal, barátaimmal, hogy áthidaljuk az átmenetet. Egy dolgot viszont megtanultam: semmilyen körülmények között nem szabad a színpadra vinni a magánéleti problémákat!
– Halálesetet, tragédiát nem is szoktak közölni a színésszel, csak előadás után…
– Egy miskolci kollégámmal közölték előadás előtt, hogy meghalt az édesanyja, és ennek ellenére nagyszerűen alakította a szerepét. Kijött, és csak utána szakadt rá a tragédia súlya.
– Gondoltál arra, hogy az opera műfajában is kipróbáld magad?
– Nagy feladat. Néha eljátszom otthon a gondolattal, bár úgy érzem, korábban kellett volna elkezdenem énekelni! Nem hiszem, hogy az Operaház címzetes magánékese leszek. Mindenkinek megvan a maga útja, azt kell járnia. Vannak más műfajok is, ahol kirándulhatok és megmutathatom magam. Swingben is akár. Michael Bublét nagyon szeretem.
– Most jelenleg milyen darabokban láthat a közönség?
– A legtöbb musicalban játszom, ezek a teljesség igénye nélkül a következők: Rómeó és Júlia, Rebecca, Ghost, Elisabeth, Miss Saigon illetve hamarosan elkezdődnek az Elfújta a szél próbái. A darabot Szegeden és Sopronban játszottuk már. December 13-án mutatjuk be az Operettben.
– Hogyan tudsz feltöltődni, kikapcsolódni?
– Kutyámmal teljes a harmónia, sokat vagyunk a természetben, majd jöhet akár egy pohár vörösbor.(nevet) Sakkozni is nagyon szeretek. Illetve horgászni… ott mindig csend van, s a csend az nagyon fontos számomra! Most az Ipolyon töltöttem egy kellemes napot, ki is fogtam életem legkisebb halát.
– Van kedvenc helyed, ahová bármikor szívesen elmész?
– A magyar vidék. Édesanyám Jósvafőn született, ott van a Tengerszem tó, ahová, ha tehetem, ellátogatok. Csodás helyek vannak hazánkban!
– Külföld nem vonz?
– Természetesen sok szép hely van kishazánkon kívül is, remélem életem során minél több lehetőség adódik meglátogatni ezeket.
N.C.