Close

Belvízelvezető hálózat épül Szolnok megye hat településén

A belvíz elleni védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet a vidékfejlesztési miniszter hétfőn Kunhegyesen, egy hat települést érintő közel 2,5 milliárd forint értékű bel- és csapadékvíz-elvezetésre hivatott fejlesztés projektnyitó rendezvényén.
 

A Kárpát-medence közepét jelentő Alföldön nemcsak az aszály és az árvíz jelent gondot, hanem a legalább olyan pusztító hatású belvíz is, amely tönkreteszi az épületeket, a termést – mondta Fazekas Sándor.
 
Közölte: a mostani, az Európai Unió által 100 százalékban támogatott program Abádszalókon, Jászkiséren, Kunhegyesen, Tiszaburán, Tiszasülyön és Vezsenyen oldja majd meg az érintett városok és falvak „vizes problémáját”, és óriási előrelépés az infrastrukturális állapotokban.
 
Fazekas Sándor elmondta, hogy a kedvező változás a települések minden lakóingatlanát érinti, és a tulajdonosoknak a beruházások megvalósítása nem jelent anyagi terhet.
Mező Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője bejelentette: a közbeszerzési eljárás öt településen eredményesen lezárult, azt egyedül Tiszaburán kell megismételni. A megkötött szerződések szerint Abádszalókon az A-HÍD Zrt., Jászkiséren a Swietelsky Magyarország Kft.,Tiszasülyön az ÉKISZ Építőipari Kft., míg Kunhegyesen és Vezsenyen a Duna Aszfalt Kft. végzi a kivitelezési munkákat.
 
A fejlesztéseknek köszönhetően, főleg a Tisza melletti településeknél, a szivárgó, illetve fakadóvizet is befogadja a rendszer. Vízhiányos időszakban a tervezett létesítmények megfelelő üzemeltetése lehetőséget biztosít a belterületi víz visszatartására, és esetleges hasznosítására. Valamennyi érintett helységben módja lesz a lakosságnak a csapadékvíz egyedi gyűjtésére is.
 
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top