Émile Zola (1840-1902) francia író, újságíró, kritikus, a naturalista regény fő képviselője 111 éve halt meg.
Nemcsak a francia naturalizmus legfontosabb képviselője, hanem műbírálóként is kora jelentős alakja. Ifjúkorában barátságot kötött Paul Cézanne-nal és támogatta az impresszionistákat. Nagy hatást váltottak ki megfigyelései kora társadalmi fejlődéséről. Naturalista regényeiben és szociálreformista írásaiban felhasznált olyan elméleteket, amelyek azt mérlegelték, hogy az egyén sorsát mennyire határozza meg az átöröklés és a társadalmi környezet. Fő művében, a 20 kötetes `Rougon-Macquart` – Egy család természetrajza és társadalmi krónikája a második császárság idején` című regényciklusban – a természettudomány eredményeire támaszkodva – az 1852-1870-ig terjedő korszak pontos pszichológiai és társadalomkritikai ábrázolására törekszik. Naturalista felfogásának megfelelően Zola az embert az öröklés, a környezet és a történelmi helyzet termékének tekinti. Az író feladata tehát ezeket az összefüggéseket hűen ábrázolni.
A naturalista szerzők számára – akik gyakran szociálforradalmi eszméket képviselnek -, a nagyváros és az ipari munkáslét leírása igen fontos téma és mondanivaló. Hogy a valóságot a legpontosabban tükrözhessék, a hétköznapok semleges részleteire irányítják a figyelmet, és a köznyelvet használják. A leírások a riportra jellemző vonásokat mutatják és sokszor dokumentumfilmszerűek. A naturalista dráma központjában a személyek állnak, a cselekvés csak eszköz jellemük megvilágításához. Az Alfred Dreyfus-perben (amelyben egy francia katonatisztet elítéltek és amelyben jogi szakvélemények szerint antiszemitizmus játszott közre) az igazságtalanul elítélt katonatiszt mellé állt J’accuse!… (Vádolom, 1898)) című írásával, ezért egy évre Angliába kellett emigrálnia. Híres regényei a Nana (1880) és a Germinal (1885).