Close

Szíria – Óriás vegyi tölteteket hordoztak a Damaszkusznál bevetett rakéták

A szokásos szarintöltet ötvenszeresét szállították azok a rakéták, amelyeket augusztus 21-én vetettek be Damaszkusz környékén – írta csütörtöki számában a The New York Times egy friss fegyverszakértői tanulmányra hivatkozva.

A becsapódott vegyi fegyverekről a helyszínen készült fotókra, videofelvételekre és szemtanúk vallomására támaszkodó tanulmány ezzel a megállapításával választ ad arra a kérdésre, hogy miért volt szokatlanul sok áldozata a támadásnak. Az amerikai kormány által közzétett adatok szerint a vegyi támadásban 1429 ember – köztük 426 gyerek – vesztette életét.

A Richard M. Lloyd robbanótöltet-szakértő és Theodore A. Postol, a Massachusettsi Műszaki Egyetem fizikusa által elvégzett kutatás szerint a Damaszkusznál bevetett rakéták 50, nem pedig 1-2 liter méreganyagot szállítottak. Lloyd és Postol szerint a korábbi szakérői vizsgálatok azért becsülték sokkal kevesebbre a rakéták által hordozott szarin mennyiségét, mert tévesen méregtartálynak néztek egy cső alakú alkatrészt. Annak rendeltetése azonban az volt, hogy a rakéta becsapódását követően felrobbanjon és a vegyszer ezáltal minél nagyobb területen szóródjon szét.

Stephen Johnson, a brit hadsereg volt és a Cranfieldi Egyetem jelenlegi vegyifegyver-szakértője szerint ha az 50 literes vegyifegyver-töltetről szóló állítás megfelel a valóságnak, akkor a támadás elkövetője csakis a szíriai hadsereg lehetett. A felkelők ugyanis nem tudnának ilyen nagy mennyiségű szarint előállítani, vagy zsákmányolni.

Raymond A. Zilinskas, a Montereyi Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezető kutatója, volt ENSZ-fegyverellenőr szerint helytálló lehet a Lloyd és Postol-féle vizsgálat. A szakértő szerint a szíriaiak által használt eszközök hasonlítottak az irakiak által Iránra 1980-ban kilőtt rakétákra, amelyek egyenként 9 liter mérgező vegyszert tartalmaztak. Az augusztus 21-én Damaszkusz környékén bevetett eszközökben azonban volt egy második tartály is.

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top