Close

Munkába állt a médiahatóság új elnöke

A fontos feladatokról, valamint az elnöki döntést igénylő ügyekről  tájékozódott az elmúlt napokban Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, aki augusztus 21-én elfoglalta hivatalát – közölte a hatóság Kommunikációs igazgatósága pénteken.

   

 

A tájékoztató szerint Karas Monika várhatóan szeptember első hetében tart bemutatkozó elnöki sajtótájékoztatót.    
   

Karas Monikát a miniszterelnök javaslatára Áder János köztársasági elnök kilenc évre nevezte ki az NMHH élére.
   

Az elnök tájékozódott a hatóság folyamatban lévő ügyeiről, a szakmai vezetőkkel áttekintette a legfontosabb feladatokat és az elnöki döntést igénylő kérdéseket – olvasható az NMHH közleményében.
    

Az NMHH és a médiatanács Szalai Annamária 2013. április 12-én bekövetkezett halálával maradt elnök nélkül.
  

 Karas Monika Zsuzsanna 1985-ben szerezte jogi diplomáját az ELTE jogi karán, ügyvédi esküt 1994-ben tett. A Lapkiadó Vállalatnál dolgozott 1985 és 1992 között jogtanácsosként, majd a Hírlapkiadó Vállalat osztályvezetője és vezérigazgató-helyettese volt. 1992 és 1994 között az Esti Hírlap Kiadói Kft., 1993 és 2002 között a Magyar Fórum Kiadói Kft. jogi képviselője volt. A Nemzet Lap- és Könyvkiadónál 2000 óta, a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-nél, valamint a Lánchíd Rádió Kft.-nél 2007 óta jogi képviselő.
   

Karas Monika Zsuzsanna 1999-től három évig az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottságának elnöke volt, 2000 és 2005 között tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, 2002 és 2003 között a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának.
   

Az NMHH elnöke automatikusan a médiatanács elnökjelöltjévé válik. Ahhoz azonban, hogy a médiapiacot felügyelő médiatanácsot is vezethesse, a parlament kétharmados többségének beleegyezése szükséges.

 

forrás:MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top