Képzeljünk el egy széles, fennsíkszerű mezőt. A bal oldalán szántás és napraforgók, jobb oldalán erdő és néhány domb sűrű növényzettel. Késő délután van, a szél erősen fúj. A levegő tiszta, a nap még mindig magasan áll. A színek élesen különválnak: a fű matt zöldje, a szántás kopott szürkéje, a napraforgók rikító sárgája, az ég világoskékje.
A mező végén egy fatorony áll. Nem is torony, inkább egy óriási fagylalttölcsérre hasonlít, melynek nyitott az alja. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy belenézzünk. A hátunkra fekszünk, néhány szöcske panaszosan arrébb ugrál, mi pedig bekúszunk a tölcsér alá. A látvány lenyűgöző. Az égboltot látjuk, egy kör alakjába zárva. A nyugodt kékségbe időnként lassú, puha mozdulatokkal belesétál egy felhő. Néhány percig a körben álldogál, aztán unatkozni kezd, és továbbáll.
A pontos idő hat óra húsz perc, a mező Csórompusztán található, az égbámuló tölcsér pedig a Funnel névre hallgat, s az idén negyedik alkalommal megrendezett Hello Wood iparművészeti fesztivál számos installációjának egyike. A 2010-ben Pozsár Péter építész által életre hívott projekt célja, hogy a fiatal építészek és iparművészek ne csupán elméletben, hanem gyakorlatban is kipróbálhassák magukat. Az eredetileg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatan-szemináriumaként induló Hello Wood mára a legkomolyabb magyarországi kortárs építészeti és dizájnfórummá vált.
Falécekből készült alkotásaik az ország legkülönbözőbb részein bukkannak fel, így a Szőke Gábor Miklós tervezte faluvédő fatigris a borsodi Szakácsiban, a templom előtt álló szövevényes padrengeteg Dédestapolcsányban, vagy a Hintajónak keresztelt, százhúsz férőhelyes óriáslibikóka a budapesti Sziget Fesztiválon. Míg tavaly az alkotások középpontjában a szociális építészet állt, illetve a dizájn mint a szegénység és a kilátástalanság elleni harc egyik lehetséges eszköze, idén a résztvevők a társadalmi elidegenedésre reflektáltak műveikkel.
Az elidegenedés pedig nem csupán azt jelenti, hogy korunk embere az otthoni számítógép akolmelegéből kilépve felszáll a metróra, fülébe zenét dug, és arcát okostelefonjába temeti, hogy addig se kelljen a többi emberre ránéznie. Hanem azt is, hogy az információk és a vizualitás által agyonnyomott városlakóra milyen elementáris erővel tud hatni az, ha egy fatölcséren keresztül az eget nézi néhány percen keresztül. A HelloWoodra 2013-ban tizenkét országból érkeztek diákok. A nemzetközi társaságot csapatokra osztották, feladatuk a csoportvezetők által megálmodott installációk létrehozása volt a rendelkezésre álló hét során. A lengyel Moomoo Architects építészeti irodából érkező Tomasz Szponar és Bartlomiej Skowronek vezette hallgatók munkája a Poliphony fantázianevet kapta.
A tervezőket évek óta foglalkoztatja az információs társadalom egyik legijesztőbb jelensége, az érzékek eltompulása. Egyre rosszabbul hallunk, látunk, csak az erős illatokra reagálunk, és már észre se vesszük, ha valaki a metrón a lábunkra lép. A Poliphony éppen ezeket az elveszett érzékeket hozza vissza arra a néhány pillanatra, amíg az ember keresztülsétál rajta. A Poliphony ugyanis egy alagút, mely a Csórompusztáról Kapolcsra vezető ösvényen található. Az alagút tetejéről különböző hosszúságú falécek lógnak, az átsétáló akarva-akaratlanul beléjük ütközik. Hallja a fák koccanását, bőrén érzi a csiszolt felületek simaságát, orrában a fa összetéveszthetetlen illatát, maga körül pedig a csüngő falécek sűrűjét látja. Aztán újra kilép az ösvényre, és folytatja útját.
– Túl nagy a hangsúly az elméleti oktatáson, és ettől kissé köldöknézőssé vált a kortárs építészet. A MüPa hangversenytermének súlya például tizennyolcezer tonna. Egy építésznek éreznie kell a statikát, százszázalékos bizonyossággal. Nem emberi léptékű erőkkel dolgozunk, ezt soha nem felejthetjük el – mondja Zoboki Gábor építész, az e-motion TRACK (érzések ösvénye) című installációt készítő csapat egyik vezetője a gyakorlati érzékek elkopása kapcsán. Szombat este a tábor közönsége éppen a Zoboki által emlegetett erőt tapasztalhatta meg, amikor Mordor Malmát, vagyis a falécekből készült óriási szélmalmot egy nagyon bátor traktoros és néhány még bátrabb építészhallgató segítségével talpra állították a csórompusztai mező közepén.
– És ez csupán hatszáz kiló volt. A piramisokról pedig még nem is beszéltünk – teszi hozzá Zoboki. A Hello Wood igazi sztárja az idén azonban egy könnyedebb műfaj, a kocsma volt. Egész pontosan a hivatalos közleményekben Panorama Peep Hole (Panoráma leselkedőlyuk) nevű, a tábor résztvevői által csupán csak Body Barként (Testbár) emlegetett vendéglátó-ipari egység, melyre az egyik budapesti szórakozóhely Csórompusztára látogató tulajdonosa már le is csapott. A Body Bar holland–szerb–magyar–spanyol koprodukcióban született, és önmagát szerényen a világ legkisebb kocsmájának nevezi. Ez valószínűleg igaz, mivel nagyjából két és fél négyzetméter alapterületű a bárpulttal együtt. A mintegy három emelet magas építmény szó szerint közelebb hozza egymáshoz a betérőket, empirikus módszerekkel vizsgálva a kérdést, mely szerint a részegek vajon barátságosabbak-e, ha egymás hegyén-hátán állva isznak.
A természet és az alkohol mellett akad még valami, ami remekül össze tudja hozni az embereket: a zene. Losonczi Áron és Turányi Bence találmánya, az iWood egy óriási tölcsér, melynek egyik vége egy okostelefon odailleszthető hangszórójában, a másik pedig egy apró, egyszemélyes fülkében végződik. Az iWoodokat tetszőlegesen lehet rendezni, például egymással szemben. Így a telefonból recsegő dalt hirtelen már két ember hallgathatja, fülkéjéből figyelve a másik arcát, ahogy a zene ritmusára és dallamára változik. Különösen akkor, ha a tölcsérben Russ Morgan egyik kevésbé ismert felvétele, a So Tired forog. Hallgatják a refrént, és szavak nélkül értik egymást.