Close

Először sikerült megállapítani őskori madarak nemét

Először sikerült korai madarak nemét megállapítania egy nemzetközi kutatócsoportnak, amely eredményeit a Nature Communications online tudományos portálon ismerteti.
Százával kerülnek napvilágra Kína északkeleti részén a kora krétakori kőzetekből a varjúméretű ősmadár, a Confuciusornis sanctus 125 millió éves fosszíliái. Az egyedek között nagy különbségek mutatkoznak mind a testméretben, mind a tollazatban. Egyesek hosszú, díszes faroktollazattal rendelkeztek, míg mások híján voltak eme ékességnek, s a kutatók már régóta feltételezik, hogy a „kicicomázott” ősmadarak voltak a hímek, míg a tojók szerényebb külsővel rendelkeztek, elméletükre azonban mostanáig semmiféle bizonyíték sem volt – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.
   
A fosszíliák, amelyeket jelenleg a Talieni (Dalian) Természettudományi Múzeumban őriznek, erdőségek közepén lévő ősi tavak fenéküledékéből kerültek elő. A madarak és más állatok valamilyen természeti katasztrófa, vélhetően vulkánkitörés során nagyon rövid idő alatt temetődtek be, ennek köszönhetően megőrződtek belső szerveik, csontozatuk, tollazatuk.
   
Dél-afrikai, spanyol és kínai kutatók Luis Chiappe igazgatónak, a Los Angeles megyei Dinoszauruszkutató Múzeum vezetőjének az irányításával több száz Confuciusornis-fosszíliát vizsgáltak meg. Ennek során fedezték fel a farokdísszel nem rendelkező egyedeknél a kizárólag a tojóknál előforduló medulláris csontot, amely csak akkor képződik, amikor tartósan magas szervezetükben az ösztrogén szintje. A tojásrakás előtt alakuló medulláris csont ugyanis elsősorban a kalciumforgalom napi ingadozásának kiegyenlítését szolgálja, hogy a héjképzés idején folyamatos legyen a kalcium-utánpótlás.
   
„Első ízben sikerült azonosítani egy őskori madár, a dinoszaurusz közeli rokonának a nemét” – hangsúlyozta Luis Chiappe. Hozzátette: a dinoszauruszkiállításra látogatókat általában érdekli az őshüllők neme, ám ezt a világszerte előkerült dinoszaurusz- és madárfosszíliák közül csupán néhány egyednél sikerült meghatározni.
   
Az ősmadarak és jelenkori társaik, mint bebizonyosodott, ugyanazt az élettani „stratégiát” alkalmazták a tojásrakásnál, ugyanakkor a kutatók a különbözőségeket is felfedezték. Mint kiderült, a korai madarak esetében a még nem teljesen kifejlődött egyedek is szaporodtak, míg kései utódaiknál ez csak a felnőtt egyedeknél lehetséges.
  
„Ebben a tekintetben a korai madarak a dinoszauruszokra emlékeztettek, amelyek a teljes kifejlettség elérése előtt kezdtek el szaporodni” – emelte ki Luis Chiappe, aki szerint e felfedezés révén többet megtudhatnak a madarak korai evolúciójáról.
   
(http://www.sciencedaily.com/releases/2013/01/130122111654.htm)

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top