Close

Kikerülnek a családjogi könyvből az élettársi kapcsolat egyes szabályai

A parlament hétfőn az alkotmányügyi bizottság javaslatára kivette az új polgári törvénykönyv (Ptk.) családjogi fejezetéből az élettársi kapcsolat fogalmáról és az élettársak vagyoni viszonyairól szóló rendelkezéseket, azok így átkerülnek a kötelmi jogi szabályok közé.
A Ház döntésével azonban az élettársi kapcsolatnak lesznek családjogi hatásai.
   
Így az életközösség megszűnése esetén akkor követelhető tartás a korábbi élettárstól, ha a legalább egy évig fennálló kapcsolatból gyermek született. Hasonlóképpen az élettársi kapcsolat megszűnése után a bíróság a volt élettársat kérelmére feljogosíthatja a közösen használt lakás további használatára, ha a gyermek érdekében ez indokolt.
   
Kikerül viszont a Ptk.-ból, hogy az élettárs az örökhagyóval közösen lakott ingatlanon holtig tartó használati jogot örököl, ha a kapcsolat legalább tíz évig tartott.
   
A KDNP korábban azt kezdeményezte, hogy az élettársi kapcsolat szabályait teljes egészében vegyék ki a családjogi könyvből. Az alkotmányügyi bizottság most elfogadott javaslata ettől annyiban tér el, hogy meghagyja a családjogi rendelkezések az élettársi tartásra és a lakáshasználatra vonatkozó előírásokat.
   
A kereszténydemokraták javaslatára kikerül a polgári jogi kódexből az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának szabályozása, amiről jelenleg is külön törvény szól, az előterjesztés viszont beemelte volna azt a Ptk.-ba.
   
Rögzítették azt is – szintén KDNP-s javaslatra -, hogy a házasságkötési szándék bejelentése után a jövőben is legalább egy hónap várakozási időnek kell eltelnie a házasság megkötéséig. E határidő alól a jegyző indokolt esetben felmentést adhat. A kisebbik kormánypárt azzal indokolta kezdeményezését, hogy elkerüljék a meggondolatlan házasságkötéseket. A kormány által beterjesztett Ptk.-javaslat alapján ugyanis nem lett volna várakozási idő a házasság előtt.
  
Az új polgári kódexről a tavaszi ülésszakon dönthet az Országgyűlés.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top