A Voyager 2003-ban érte el a napszél belső szuperszonikus és külső szubszonikus tartományát elválasztó úgynevezett terminációs lökéshullámot, azonban még több hónap, vagy akár év is eltelhet mire a szonda teljes egészében maga mögött hagyja naprendszerünket.
A NASA tudósai szerint a mágneses sztráda lehet a „legutolsó réteg köztünk és a csillagközi űr között”. Hamarosan meg fogjuk látni, hogy ezúttal beteljesülnek-e a várakozásaik.
A héten nem csak a Marson dolgozó Curiosity szolgált izgalmakkal az űrkutatás rajongóinak, hanem egy sokkal távolabb barangoló robotfelderítő is. A csillagközi űrhöz egyre közeledő Voyager 1 a Naprendszer egy egészen új területére bukkant, amit a NASA mérnökei „mágneses sztrádának” neveztek el.
A mágneses sztrádát akkor azonosították, amikor a Voyager heves kozmikus sugárzást észlelt. Erre az lenne a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy az 1977-ben elstartolt űrszonda végre elérte a csillagközi űrt, műszerei azonban nem észleltek semmilyen változást a mágneses mező irányában, márpedig ennek be kellene következnie, ha valóban elhagyja a helioszférát, a napszél, a Nap felső légkörének töltéssel rendelkező részecskéi által képzett hatalmas buborékot. Az adatokból a kutatók azt szűrték le, hogy a Voyager egy mindeddig ismeretlen, a Naprendszer és a csillagközi űr között hidat képező területre érkezett.
A napszél részecskéi mágneses erővonalak mentén közlekednek, a mágneses sztráda pedig elméletileg a Nap mágneses mezejének és a csillagközi űr gáz- és porfelhőiben található erővonalak kapcsolódásának eredménye. A sztráda lehetővé teszi a helioszféra alacsony energiájú részecskéinek nagy sebességű kiáramlását a csillagközi űrbe, valamint a kintről érkező nagy energiájú részecskék beáramlását. Ezt a kölcsönhatást már más csillagok körül is észlelték a Hubble űrtávcsővel. „A mágneses sztráda betekintést nyújt a kozmikus sugarak bejutásának módjába” – magyarázta Timothy Horbury, az Imperial College London szakértője a New Scientist-nek. „Minden, amit a Voyagertől látunk, az nem az amire számítottunk. Hosszú ideje dolgoznak a küldetésen és eddig minden egyes várakozásunkat felborította”
A Voyager 2003-ban érte el a napszél belső szuperszonikus és külső szubszonikus tartományát elválasztó úgynevezett terminációs lökéshullámot, azonban még több hónap, vagy akár év is eltelhet mire a szonda teljes egészében maga mögött hagyja naprendszerünket. A NASA tudósai szerint a mágneses sztráda lehet a „legutolsó réteg köztünk és a csillagközi űr között”. Hamarosan meg fogjuk látni, hogy ezúttal beteljesülnek-e a várakozásaik.