Close

Megegyezést sürgetett az iráni kérdésben a NAÜ főigazgatója

Megegyezést sürgetett az iráni atompogram kérdésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója csütörtökön Bécsben.
„Van lehetőség diplomáciai megoldásra”- mondta Amano Jukija a NAÜ Kormányzótanácsának ülése alkalmával tartott sajtótájékoztatóján.
   
Valamennyi ország és a NAÜ is diplomáciai megoldást akar, és ha megvan a megfelelő politikai akarat, akkor el lehet érni a megegyezést – fejtette ki. Hozzátette: a bizalom erősítéséhez szükség van konkrét eredményekre.
   
A japán diplomata hangsúlyozta: az elmúlt egy év alatt, amióta először adott aggodalmának hangot az iráni atomprogram lehetséges katonai vetülete miatt, nem sikerült megállapodást elérnie Iránnak és az ügynökségnek az ellenőrzések feltételeiről. Rámutatott, hogy Teherán az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a NAÜ határozatai ellenére is folytatta urándúsító tevékenységét. „Most itt az idő valamennyiünk számára, hogy sürgősen cselekedjünk” – mondta.
   
Több eredménytelen tárgyalási forduló után december 13-án Teheránban találkoznak újból az ügynökség és Irán képviselői. Amano közölte, az ügynökség ismét kérni fogja, hogy ellenőreit beengedjék a parcsini katonai létesítménybe, valamint megpróbálnak megegyezést elérni az iráni nukleáris létesítmények ellenőrzésének keretfeltételeiről.
   
A szervezet legutóbbi jelentése szerint Irán képessé vált arra, hogy rövid idő alatt a korábbinál kétszer annyi olyan centrifugát helyezzen üzembe, amelyekben magas – húszszázalékos – dúsítási szintű uránizotópot állít elő.
   
A Nyugat és az atomenergia békés célú felhasználását ellenőrző ENSZ-ügynökség aggodalmát különösen az okozza, hogy a húszszázalékos uránizotóp már könnyen felhasználható atomfegyverben.
   
Robert Wood, az Egyesült Államok követe újságírók előtt kijelentette, amennyiben márciusig, a következő kormányzótanácsi ülésig nem lát érdemi előrelépést Washington, akkor lépéseket vesz fontolóra a kormányzótanács keretében. Ezek akár azt is jelenthetik, hogy kezdeményezik az ügynek a Biztonsági Tanács elé utalását. Hozzátette: az ellenőrzés kereteiről való megállapodás hiánya nem jelenti azt, hogy Iránnak nem kell teljesítenie kötelezettségeit a NAÜ-vel szemben.
   
Irán képviselője, Ali Asgar Szoltaníje leszögezte: „Irán soha, semmilyen áron nem fog felhagyni az urándúsítással”. Kijelentette: addig nem jöhet létre megállapodás, amíg az ügynökség nem mutat fel bizonyítékokat a program katonai vonatkozásairól. A NAÜ eddigi ellenőrzései „nem találtak füstölgő fegyvert”, ezért az ügynökségnek le kellene zárnia az iráni aktát – mondta.
   
Ezen a héten vált ismertté, hogy a NAÜ egyik szerveréről munkatársak személyes adatait lopták el és a hackerek közzétették azokat egy honlapon. Amano ezzel kapcsolatban közölte, a tagállamok nukleáris létesítményeiben folytatott ellenőrzésekhez – az úgynevezett biztosítéki rendszerhez – kötődő információkat nem loptak el.
   
Nyugati országok feltételezése szerint Irán titokban atomfegyver előállítására törekszik. Irán ezt cáfolja, és azt állítja, hogy gyógyászati célú kutatásokra és energiatermeléshez van szüksége hasadóanyagra.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top