Close

Megjelent az Árpád-házi királyok pecsétjei című kötet

Az Árpád-házi királyok pecsétjeiről jelent meg kötet: Takács Imre művészettörténész munkáját kedden mutatták be a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában Budapesten.
A könyv 48 pecsétet, köztük négy királyné pecsétjét tartalmazza, az írások magyar és angol nyelven olvashatók.
   
A levéltári anyagok felhasználásával készült kötetet bemutató sajtótájékoztatón Solymosi László egyetemi tanár elmondta, hogy a csaknem 200 oldalas katalógus címlapján Imre király aranypecsétje látható, amely a 1202-es Aranybullán szerepelt. A katalógus 48 tétele közül csak oklevélszövegből ismert Szent István nagy- és gyűrűspecsétje, I. András, valamint I. Géza nagypecsétje. Hozzátette, hogy a királyi pecséthasználat első magyarországi említése az 1001-ben kibocsátott Pannonhalmi Alapítólevél pecsételési záradékában olvasható.
   
A négy királynéi pecséten túl a kötet tartalmaz még négy hercegi pecsétet, köztük II. András, Béla herceg, V. István és III. András bélyegzőit. Elmosódott, nehezen értelmezhető képtöredék például II. András hercegi lovas pecsétje, amelyen vélhetően ló hátán ülő figura szerepel, kezében pajzzsal.
   
Solymosi László kifejtette, hogy a kötetben négy tanulmányfüzér is olvasható. Kiemelte a Kép és stílus című fejezetet, amely Szent Istvántól II. Andrásig nagyon precízen mutatja be a pecsétkép alakulását külföldi, köztük angol és bizánci példákat is megemlítve. Érdekesség például az is, hogy IV. László uralkodása alatt hatszor változtatta meg bélyegzőjét, amely arra utal, hogy a királynak sok viszállyal kellett megküzdenie.
   
Solymosi László arról is beszélt, hogy a királynéi pecséthasználat nem Mária királynéval kezdődött el, hanem II. András feleségeivel. Mind Gertrúdnak, mind Jolántának volt már saját bélyegzője, egy 1221-es keltezésű oklevél szövege szerint Jolántának kettős pecsétje volt.
   
Takács Imre, a katalógus szerzője hangsúlyozta, hogy a most megjelent kötet az első és kisebbik része egy sokkal nagyobb programnak, amely nemcsak az Árpád-házi királyok, hanem a következő dinasztiák bélyegzőit is tartalmazza majd egészen a középkor végéig.
   
A katalógus a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gondozásban jelent meg.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top