Close

Jean-Francois Copé a francia ellenzék új vezetője

Több mint 24 órával az urnazárás után Jean-Francois Copét nevezte meg a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnöki posztjáért folytatott választás győztesének hétfő este a voksolást ellenőrző belső pártbizottság.
Az eddigi főtitkár a párttagok szavazatának 50,03 százalékával lett Nicolas Sarkozy utóda a pártelnöki székben, Francois Fillon volt kormányfővel szemben, aki mindössze 98 szavazattal kapott kevesebbet riválisánál.
  
Vasárnap este botrányba fulladt a választás, miután mindkét jelölt önmagát kiáltotta ki győztesnek, majd csalással vádolta meg a másik tábort. Az ellenőrző bizottság ezért többször is újraszámolta a 650 körzetben leadott szavazatokat, mielőtt kihirdette a hivatalos végeredményt.
   
„Nicolas Sarkozy (volt köztársasági elnökre) gondolok. És Jacques Chirac (azt megelőző államfő) kapcsán még személyesebb gondolataim vannak” – mondta az eredmény bejelentését követően Copé az UMP párizsi székházában. Hozzátette: „Felhívtam Francois Fillont és azt kértem tőle, hogy csatlakozzon. Tárt karokkal várom”.
   
A volt miniszterelnök közölte, „tudomásul veszi” az eredményt. „A választáson tapasztalt számos szabálytalanságon kívül az is elképeszt ma este, hogy a politikai táborunk megosztottsága egyértelmű. Politikai és morális értelemben is. Ennek csökkentését és meghaladását tekintem mostantól a célomnak” – mondta Fillon.
   
A visszafogottabb és a párton belül centristább imázzsal rendelkező Fillonnal szemben médiasztárnak számító Copé nyíltan azt az álláspontot képviseli, hogy a jobboldalnak „gátlásoktól és tabuktól mentesen” nyitnia kell a valós problémákat felvető szélsőjobboldali szavazók felé. Egyértelműen átvette az előző elnökválasztási kampányból Sarkozy témáit és stratégiáját, akit politikai példaképének tekint. Tabudöntögető kijelentései közül a legutóbbi „a fehérellenes rasszizmus” volt, szerinte ugyanis a fehérbőrű franciák gyakran válnak a színes bőrű honfitársaik rasszista megjegyzéseinek célpontjává.
   
Copé korábban azt is jelezte: ha Sarkozy visszatér a politikai életbe, átadja neki helyét a 2017-es elnökválasztási kampányban. Egy közelmúltban közzétett felmérés szerint az UMP szimpatizánsainak kétharmada azt reméli, hogy Sarkozy visszatér és öt év múlva ő lesz ismét a jobboldal jelöltje az elnökválasztáson.
   
Copé Sarkozyhoz hasonlóan bevándorló családban született, s Párizs egyik elegáns negyedében orvoscsaládban nőtt fel. „Vallását nem gyakorló zsidónak” tartja magát, gyakran szokta hangoztatni, hogy apai ágon román nagyapja a húszas években az antiszemita üldöztetések elöl menekült el, anyai ágon pedig az egykoron Franciaországhoz tartozó Algériában élt francia-zsidó családból származik. A francia elitképző, az ENA elvégzése után több minisztériumban is dolgozott, 29 évesen a Párizs környéki Meaux polgármesterének választották. 2002 és 2005 között Jacques Chirac kormányának tagja volt különböző posztokon, Sarkozy pedig 2007-es elnökké választása után rábízta a nemzetgyűlési frakció, majd a jobbközép párt vezetését.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top