Close

A brit kormány elismerte a szír ellenzéket

Elismerte a szíriai ellenzéki koalíciót a brit kormány. William Hague brit külügyminiszter kedden tájékoztatta az alsóház képviselőit arról, hogy London a szíriai nép egyetlen törvényes képviselőjének ismeri el az Aszad-rezsim ellen fellépő erők koalícióját. Hague szerint a brit kormány arra a hivatalos álláspontra jutott, hogy az ellenzéki koalíció hiteles alternatívát kínál Bassár el-Aszad elnök rendszerével szemben.
A brit külügyminiszter hozzátette: ha a szíriai válságra nem sikerül diplomáciai megoldást lelni, a brit kormány nem zár ki semmilyen más – a nemzetközi joggal összeegyeztethető – fellépést, ha ezzel életek menthetők meg.
   
Hague nem részletezte, hogy mit ért más fellépés alatt, de a legutóbbi napokban már tett alig burkolt utalást arra, hogy London nem zárja ki a megoldási lehetőségek közül a katonai beavatkozást, jóllehet nem ezt a módszert részesíti előnyben.
  
A miniszter a múlt pénteken Londonban fogadta a szíriai ellenzék koalíciójának a vezetőit, és a tárgyalások után tartott sajtótájékoztatóján – arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a külső katonai beavatkozást Szíriában – közölte: a brit kormány mellett működő nemzetbiztonsági testület éppen előző nap tekintette át „az összes opciót”, és a kormány ezek közül „egyiket sem zárja ki”.
  
Hague akkor sem részletezte az áttekintett lehetőségeket, kijelentette azonban, hogy „történjék bármi”, a szíriai válságra elsősorban diplomáciai és politikai megoldást kell találni.
   
A szíriai ellenzéki koalíció hivatalos elismerését bejelentő keddi alsóházi nyilatkozatában a brit külügyminiszter közölte: a kormány felkéri a szír ellenzéket, hogy küldjön Londonba állandó politikai képviselőt. Nagy-Britannia emellett 1,6 millió font (565 millió forint) segélyt nyújt az Aszad-rezsim ellen küzdő erőknek távközlési eszközök beszerzéséhez.
  
A brit kormány segítséget ad az ellenzéknek a politikai és humanitárius intézményrendszer kiépítéséhez is, és „stabilizációs” feladatokkal megbízott szakértői csoportot küld Szíriába az ellenzéki erők által ellenőrzött térségek alapszintű közszolgáltatásainak biztosítására.
  
Hague keddi alsóházi nyilatkozatában kijelentette: az elismerésről hozott döntés előzményeként, a múlt pénteki londoni tárgyalásokon a brit kormány biztosítékokat kapott a szíriai ellenzék vezetőitől arra, hogy az Aszad-ellenes koalíció tiszteletben tartja az emberi jogokat, és Szíria demokratikus jövőjéért kíván tevékenykedni.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top