Beszélgetés Harrach Péter szociális és családügyi miniszterrel
Varga Béla leendő kistarcsai lakos büszkén mesélheti majd unokáinak, hogy házának felépítésébe egy miniszter is besegített. Első ízben történt meg, hogy egy működő magyar kormány minisztere kiment a Házat Hazát Alapítvány egyik építkezésére, és beállt az alapítványi tagok közé dolgozni. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter kiment, és lelkiismeretesen végigpróbált minden munkafolyamatot. Nem is volt más választása, hisz Lőrincz Kálmán, az alapítvány vezetője megnyerő közvetlenséggel, de „kérlelhetetlen” következetességgel végigpásztázta vele az egész épületet, és beavatta őt a könnyűszerkezetes építkezés minden „rejtelmébe”. Nagy adag rosszmájúság kellene hozzá, hogy azt mondjuk, rosszul állt kezében a szerszám, mégsem a kétkezi teljesítményével mérjük a miniszter úr látogatásának jelentőségét: gesztusértékű erkölcsi tett volt ez részéről, mellyel nyomatékosítani akarta, milyen fontosnak tartja a Házat Hazát Alapítvány és a hozzá hasonló civil szervezetek tevékenységét.
– Egy kéréssel kezdeném: újságunk olvasóinak zöme messzire szakadt vagy határon túli magyar, és nem ismeri a miniszter urat, elmondana egy-két dolgot önmagáról?
– Azzal kezdeném, hogy miniszterré válásom számomra is váratlanul jött. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnökeként és fővárosi képviselőként volt ugyan némi politikai szerepem, de a tárca felajánlása valóban meglepetés volt. A miniszterelnök úr úgy gondolta, hogy ezt a tárcát kereszténydemokratára kell bízni a szociális érzékenység és a családok iránti elkötelezettség miatt. Eddigi tevékenységem során sokat foglalkoztam a családok helyzetével, úgy is mondhatnám, végig családmozgalmakban dolgoztam, részben civil szervezetben, a Nagycsaládosok Országos Egyesületében, részben pedig a Katolikus Család Egyesület keretében. Úgy érzem, hogy a feladat testhezálló, bár, természetesen, nem könnyű. Van egy előnye, hogy ez a miniszteri szék nem sokakat vonz, tehát attól nem kell tartanom, hogy elirigylik tőlem. Jelenleg olyan helyzetben van az ország, és olyan állapotban a családok, hogy van mit tenni bőven. Az egyik legfontosabb feladat a lakhatás feltételeinek biztosítása a fiatal házaspárok részére. Úgy érzem, részben ez is oka lehet annak, hogy ilyen ma Magyarországon a demográfiai helyzet, amilyen.
– Ha jelentést kellene írnia, mondjuk egy nemzetközi szervezetnek címezve, a mai magyar család helyzetéről, milyen tényeket emelne ki elsősorban?
– Egy-két számadat, ami a szomorú helyzetet mutatja: körülbelül négyszázezer veszélyeztetett gyermek él ma Magyarországon, és nyolcszázezer azoknak a száma, akik gyermekvédelmi támogatásra jogosultak. Ez kétségkívül nagyon alacsony életszínvonalat jelez. Néhány adalék az állapotok érzékeltetésére: gyenge a házasodási és gyermekvállalási kedv. A házasságkötések száma jelentősen csökkent, a gyermekek egynegyede házasságon kívül születik. A fiatalok kevés gyermeket vállalnak, mert bizonytalannak látják a jövőt, és nincs bennük optimizmus.
Ezek mellé a szomorú és lehangoló adatok mellé azonban bevennék a jelentésbe néhány szép példát is. A Nagycsaládosok Országos Egyesületét, mondjuk, melyet nagyrészt keresztény elkötelezettségű, sokgyermekes szülők alapítottak, és amely immár tíz éve nagyszerűen működik, felmutatva a társadalomnak az anyaság, a gyermekvállalás és a nagycsalád örömeit és értékeit, miközben, természetesen, érdekvédelmi szerepet is betölt. Jó példája ez az egyesület annak, milyen emberi értékeket képes kitermelni a tudatosan vállalt sok gyermeknek, a nagycsaládnak az eszménye. Emellett sok olyan esettel is találkozunk, főleg egyházi körökben, ahol a családok egymást segítve közösséget alkotnak. Ezeket a jó példákat idehaza is fel kellene mutatni a társadalomnak. Sajnos a sajtó nagy része csak a negatív dolgokról ír, így a biztató jelenségekről jóformán nem is tudnak az emberek.
– Elszegényednek a családok, de szegény maga az állam is. Nem azt mondom, hogy a magyar családok helyzetén kizárólag anyagi vonatkozású intézkedésekkel lehet segíteni, de ezekre is nagy szükség van kétségtelenül. Mit tehet az ügyben, a jelenlegi pénzügyi lehetőségek mellett, a kormány és az Ön minisztériuma?
– A megoldás felé két utat látok, az egyik a családtámogatási rendszer erősítése, ideértve a Házat Hazát Alapítvány és a hozzá hasonló mozgalmak támogatását is, a másik pedig egyfajta társadalmi tudatformálás. A családtámogatási rendszert, mint tudjuk, a Bokros-csomag tönkretette; helyrehozatalának első lépéseként azt az intézkedéscsomagot említeném, amelyet az új összetételű parlament működésének első napjaiban elfogadott. Ebben a csomagban három lényeges elem szerepel: a családi pótlék alanyi jogosultsága, a gyes alanyi jogosultsága, és a gyermekek után járó adókedvezmény. Az első kettő inkább üzenet értékű, azt üzeni, hogy számunkra, az állam számára is fontos a gyermek, minden gyermek, kivétel nélkül, a harmadiknak viszont kézzelfogható eredménye is van: egy háromgyermekes családnak évente körülbelül negyven-ötvenezer forintot jelent, adókedvezmény formájában. Ez nem nagy összeg, ettől még nem változik meg a család helyzete, de ha arra gondolok, hogy nagyjából fedezi, mondjuk, három gyermek évi cipőszükségletét, valamit csak könnyít a szülők gondjain.
A kormányzat szándéka az, hogy visszaállítsa a gyed intézményét, amely talán a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a családok életének biztonságát megteremtse, hosszú távon tervezhetővé tegye a családi életet és a gyermekvállalást. Tervezzük továbbá a családi típusú adózás olyan elemeinek a bevezetését is, amelyek tovább csökkenthetik a családok terheit. Ez, természetesen, nem lesz könnyű ebben az öröklött helyzetben… És most nemcsak az államadósságra gondolok – bár alapvetően ez nehezíti igazán az államháztartás helyzetét –, hanem arra, hogy az előző kormányzattól gyakorlatilag üres kasszát vettünk át, s ettől lehetetlenné vált ennek a félévnek a tervezése, sőt jövőre is bajban leszünk, hisz emellett olyan elkötelezettséget is vállaltak elődeink, amelyek alaposan megterhelik az 1999-es költségvetést is. Mindenesetre úgy érzem, minden költségvetés hátterében ott munkál egyfajta gondolkodásmód: arra van pénz, amit fontosnak tartunk. Ez pedig a mi esetünkben részben a családok helyzetének javítását jelenti. Elképzelésünk szerint – s ezt most, a nyugdíjemelés körüli viták idején külön is kiemelném – a családok minden tagja kapna valamit. Nem szeretnénk tehát szembeállítani egymással a nemzedékeket. Intézkedéscsomagunk és további terveink is így álltak össze: gyermektámogatás az adórendszeren keresztül, fiataloknak szánt könnyítés a tandíj-elengedéssel, segítségnyújtás az ifjú házasoknak a lakáshoz jutásban – áfa-visszaigényléssel, illetékmérsékléssel, és az ilyen tevékenységek támogatásával, amelynek ma is részesei vagyunk itt, Kistarcsán –, valamint nyugdíjemelés az idősebb korosztálynak… Tudom, kis lépések ezek, de határozottan mutatják az irányt, amerre haladunk.
– Az állam idevágó feladatainak egy részét újabban mind nagyobb mértékben vállalják át a civil szervezetek. Köztük a Házat Hazát Alapítvány is, amelynek lakásépítési programja több ponton is érintkezik az új kormány családtámogatási elképzeléseivel. Hogyan értékeli ezeknek a civil szervezeteknek a tevékenységét, és lát-e rá esélyt, hogy az új kormány nagyobb mértékben támogatja majd őket?
– Azt hiszem, most értünk a lényeghez: a civil szervezetek, a jól működő civil szervezetek nélkülözhetetlenek egy ilyen program megvalósításában. Minden támogatás, amit egy hatékony civil szervezet kap, a dupláját éri, mint ha állami vagy önkormányzati intézmény kapná. A civil szervezetek ugyanis általában hozzá tudnak tenni a kapott támogatáshoz akár természetbeni, akár pénzbeni eszközöket. Erre is példa ez a mostani: sok ember munkája, különféle szponzorok pénzbeni felajánlása – és mennek, haladnak a dolgok. Ezek a szervezetek általában célszerűbben használják fel saját eszközeiket, takarékosabban szervezik meg az életüket, munkájukat, kevesebb adminisztrációval, alacsonyabb működési költségekkel dolgoznak, tehát hatékonyabban tudják felhasználni a támogatást. Magam is szívesen támaszkodom a jövőben a civil szervezetekre.
– És a kormány tagjaiként – elnézést a provokatív kérdésért – hajlandó lesz síkra szállni ezek fokozottabb támogatásáért is?
– Természetesen, hiszen itt éleződik ki a kérdés. A civil szervezetek eddig is kaptak támogatást – ezeknek elosztása az utóbbi négy évben talán nem olyan volt, amilyet mi szerettünk volna –, s ezt a rendszert tovább kell működtetni és tökéletesíteni. A tárcán belül is van némi támogatási lehetőség, szolid, persze, és a parlamentnek is megvannak az eszközei. Mindenesetre szeretném, ha az e célra rendelkezésre álló összeg minél nagyobb lenne, és a magam részéről megteszek mindent azért, hogy ez olyan szervezetek között kerüljön elosztásra, amelyek hatékonyan tudják felhasználni.
Forrás: Nyugati Magyarság, 1998. október