Close

Minden ami az EGÉSZSÉG

A Magyar Világtalálkozó Egészség Konferenciája már szinte hagyomány. Volt Lellén az I. Magyar Világtalálkozón, volt Budapesten a II. Magyar Világtalálkozón és lesz a III. Magyar Világtalálkozón is, jövőre.

Hiszen tudjuk, ha egészségünk nincs –semmink sincs! Életünk legnagyobb kincse az egészség! És szeretnénk hangsúlyozottabban bemutatni magyar szakembereinket, feltalálóinkat, egészségügyi szakterületeinket az egészségturizmus, az egészségügyi piac, a bel-és külföldi érdeklődők előtt. Valamint a külföldi egészségügyi értékeket is szeretnénk közel hozni a magyar társadalom hasznára.

Az Egészség Konferencia mellett hagyomány már a hozzá kapcsolódó Mátraderecskei Egészségtúra, amelyen az Egészség Konferencia előadói és résztvevői előnyben részesültek.

Az Egészségtúra előadói mikrofont kaptak.
Kovács László a Kis-Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesületének elnöke ismertette Sibik-Kovács Judit, a FRANKL Pharma Europe Kft. képviselőjének üzenetét, azaz a pikkelysömört (psoriasist) hatásosan kezelő egyik ausztrál termék érdemeit.
A pikkelysömör sokszor fájdalmas, elég gyakori krónikus bőrbetegség, ami a bőrt, a körmöket, az ízületeket, ritkán a nyálkahártyákat is érintheti. A bőrön bárhol előfordul. Kiújulásra hajlamos, kialakulásában szerepet játszik a veleszületett hajlam, gyakran öröklődik és a környezeti, provokáló faktorok.

Már Magyarországon is kapható Dr. Michael Tirant ausztrál orvos PSORATINEX nevű terméke. A termék hatékonyságát klinikai vizsgálatok és számtalan hálás beteg levelei bizonyítják.
Érdekes gondolatokat vetett fel az Egészségtúra másik utasa, Balog Béla is.

Hosszú fejtegetéséből néhány gondolat:

Beteg a magyar társadalom

-Kontinensünkön mi magyarok vezetjük a halálozási statisztikákat. Elöl, járunk a dohányzásban, az alkohol -és drogfogyasztásban, az egészségtelen, önpusztító táplálkozásban. Jeles „írástudóink” szerint önpusztító nemzet vagyunk. Ezek sajnos vitathatatlan tények. Romániában, Szlovákiában a rosszabb szociális helyzet ellenére tovább élnek, kevésbé önpusztítóak az emberek. Úgy tűnik, a lelki egészségünk betegedett meg, az önbecsülés, az önértékelés. Mert az az ember, aki fontosnak tartja magát, az vigyáz magára, egészségére. A magyarság elvesztette az önmagába vetett hitét, az önértékelését, és ezért önpusztítóan él.

-A „civilizációs betegségek” özönétől szenvedünk. A civilizált ember bűnei a gyengeség bűnei. Az élvezetvágy, a kényelemszeretet, a teher és a felelősség elől való menekülés sugallja őket. Pusztuló civilizációk, kiélt kultúrák klasszikus tünete ez. Természetes velejárója ez az általános szervezeti és erkölcsi gyöngülésnek, s annak a nevelési szisztémának, mely a fegyelmet és a vágyak megfékezését nem akarja ismerni.
A jövőnk saját kezünkben van

Először is fel kell ismernünk, hogy egészségünk elsősorban saját személyes felelősségünk, és megfelelő odafigyeléssel a legtöbb betegség elkerülhető.
Minden embernek fel kell ismernie azt az egyszerű igazságot, hogy az emberi test önhelyrehozó rendszer. Ehhez csak kedvező feltételeket kell teremteni.
A megoldás nem extra vitaminok és nyomelemek szedése, hanem friss, természetes – lehetőleg bio – étel fogyasztása, nap mint nap.
 „Sokkal jobb, ha megelőzzük a betegségeket, mint, hogy tudjuk, hogyan kell kezelnünk, ha megbetegszünk.”                                     /E.G. White/

Mi hozhat változást?

-Nagyon fontos felismerni, hogy az ember háromdimenziós lény. Az ember testből, lélekből és szellemből áll. Ha harmóniába akarunk kerülni önmagunkkal és a természettel, akkor a maga teljességében kell foglalkoznunk az emberrel. A három szintnek optimális állapotban, harmóniában kell lennie.
„Az egészség a legnagyobb gazdagság, a legnagyobb hatalom, a legnagyobb boldogság. Tedd egészségessé a népet, s ezzel hatalmassá, gazdaggá, boldoggá teszed hazádat.”
/Fodor József, 1883./

Dr. Szalontai Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top