A közelmúltban elhunyt Berky Ferenc György, a magyar polgári repülés megteremtésének utolsó képviselője, a polgári, demokratikus Magyarország létrejöttének kiemelkedő alakja. Lényének legfontosabb mozgatórugója „A haza minden előtt” volt.
Tiszteletére 2012. július 1-én a fóti evangélikus templomban gyász istentisztelet tartottak. A tiszteletes asszony megható beszéde után búcsúbeszédet mondott dr. Magyar Miklós a MALÉV nevében és dr. Szigeti Tóth János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, a Magyar Népfőiskolai Társaság főtitkára.
Berky Ferenc György fiatal mérnökként lépett magyar polgári repülés szolgálatába, majd jogi és közgazdász doktorként folytatta munkáját. A második világháború végén Ferihegy katonai parancsnokaként irányította a repülőtér védelmét. Napjainkban úgyszólván nincs olyan reptéri létesítmény fővárosúnkban , ami nem őrzi keze, munkája nyomát. Nyugdíjba vonulása után a rendszerváltásban, különösképpen az MDF megalakulásában végzett kiemelkedő munkát
De még felsorolni is lehetetlen, mi minden kapcsolódik hozzá ezeken kívül is. Vezető feladatokat lát el a Magyar Népfőiskolai Társaságban, tanácsadója Antall József miniszterelnöknek, s az általa létrehozott kft. több jelentős magyar nagyüzem talpra állítását segítette jelentős mértékben. Magam újságíróként konkrétan a Rába Vagon-és Gépgyárról számolhattam be.
Személyes tapasztalataim alapján is tanúsíthatom: szó szerint úgyszólván halála napjáig fáradhatatlan, bölcs, kivételes, polihisztor tudású emberként dolgozott szeretett hazája, népe sorsának felvirágoztatásán, méltón kedvenc szavajárásához: „ A haza minden előtt.” Életem különleges ajándékának, kegyelmi állapotának tartom, hogy a Ring Magazin kiadásában együtt dolgozhattam vele és párjával, Szatmári Veronikával. Ami bizony sok esetben nem csupán a munka megosztását jelentette, de számos esetben a nyomdaszámlák, a honoráriumok kifizetését is.
Földesi József
Dr. v. Markóczy Magyar Miklós a MALÉV nevében így emlékezett:
Tisztelt Gyászolók!
Itt a fóti evangélikus templomban búcsúzunk el a Magyar polgári repülés megteremtésének utolsó képviselőjétől.
Dr. Berki Ferenc György 1921. Szeptember 17.-én Balatonszabadiban született, édesapja országgyűlési képviselő volt, aki fiát már kisgyermek korától a hazaszeretetre nevelte.
A II. világháború végén Ferihegy védelmében hadifogságba került, ahonnan nagy nehézségek után szabadult meg. A hadifogság alatt azért imádkozott Istenhez, hogy szeretett Magyarországára visszatérjen, úgy tervezte, hogyha egyszer hazatér, már többet nem hagyja el az országot. Ma már tudjuk nem így történt, Ö volt az egyetlen Malévos a hatvanas-hetvenes években, aki egyhuzamban 14 évet töltött külszolgálatban. Először Berlinben volt Malév képviselő utána Koppenhágában, mint Észak Európai Körzetigazgató tevékenykedett.
A hadifogság után azonnal jelentkezett a Maszovletnél ahol a fiatal mérnököt nagy feladatok várták. A Ferihegyi repülőtér újjáépítése után, 1950-ben megszervezte, hogy a Budaörsi reptérről, szinte az ország összes teherautója segítségével egy éjszaka alatt átköltöztek az új repülőtérre a napokban bezárt Ferihegy I.-re.
1959-ben a Magyarországra közlekedő repülőgépek biztonságos leszállására kiépítette a földi ILS rendszert, és ennek részeként a Malév gépeket is ILS műszerekkel látta el. Ez lehetővé tette, hogy a Malév gépei menetrendszerűen közlekedhessenek, az időjárás viszontagságainak kevésbé kitéve.
Részt vett a Malév flotta fejlesztésében az IL14, IL18, TU134, TU154 –es típusok beszerzésében és honosításában.
Amikor a hosszú külszolgálat után hazatért, észlelte a Pestszentlőrinci vasútállomáson a tartálykocsik által okozott környezetszennyezést és a repüléshez szükséges kerozin importjának bizonytalanságát, újabb feladatot tűzött ki maga elé.
Elhatározta, hogy a Százhalombattai finomítóban készüljön a Malév gépek üzemanyaga és vezetéket építetett ki a finomító és Ferihegy között 1983-ban.
A magyarországi túrizmus fejlesztéséért a Malév volt Roosevelt téri telkén megterveztette és felépítette az öt csillagos Hyatt szállót és mellette a Malév új irodaközpontját.
1985-ben kormánybiztosként felügyelte a Ferihegy II. repülőtér A termináljának építését a hozzá tartozó egyéb építményekkel együtt.
Nyugdíjba vonulása után részt vett a rendszerváltásban, ott volt az MDF alakulásánál, de korára tekintettel politikusi feladatot már nem vállalt el.
Egész élete és munkássága bizonyította, hogy mindig képes volt megújulásra és tanulásra, ezért állt szívéhez oly közel a felnőtt képzés ügye. Ezért vett részt a Népfőiskolák munkájában mindaddig, amíg egészsége megengedte.
Egy páratlan csodálatos életút ért véget 2012. Május 17-én délben, amikor Magyarországért dobogó szíve megállt és e tevékeny polihisztor befejezte földi pályafutását.
Vigasztalásul egyszer azt mondta nekem nem a haláltól kell félni az nem fáj, ami nehéz és fájdalmas az az élet.
Dr. Szigeti Tóth János a Magyar Népfőiskolai Társaság nevében tartott búcsúbeszéde:
Amikor a távlatokat néztük bizakodó volt
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet
Rokonok, Barátok, Kollégák, Ismerősök
Vigaszt nyerni jöttünk ma, bánatunk enyhítésére abból az alkalomból, hogy eltávozott földi körünkből Dr. Berky Ferenc György – a mi Feri bácsink.
Nehéz és megtisztelő feladat hárult rám, hogy sokak nevében – akik nem lehetnek itt, röviden megemlékezzek róla és erősítsem mindnyájunk hitét abban, hogy eltávozása óta is jó úton jár és járul az Úr színe elé, miközben szelleme, lelke közöttünk, velünk marad, míg nem követjük őt ahová eltávozott, hogy újra találkozhassunk.
Szűk családi körben történő búcsúztatásának napja egybeesett a Magyar Népfőiskolai Társaság közgyűlésével, ahol az ország minden részéből összegyűlt közösségünk ülésezett. Gyertyagyújtással kezdtük, s a rövid megemlékezést, néma felállás közben hallgattuk végig. A mi több mint negyedszázados kapcsolatunk egyik fejezete, hogy Feri bácsi 1988-tól 2009-ig az alapítástól szinte végig a szervezet felügyelő bizottságának önzetlen és nélkülözhetetlen elnöke volt tisztsége szerint. De csak megválasztott tisztsége szerint, mert rangja és hivatása alapján mesterünk, irányítónk, atyai útmutatásokban kifogyhatatlan tanítónk volt.
Kapcsolatunk nemcsak erre és más szervezeti viszonyokra korlátozódott, hanem szoros, testvéri barátság kötött össze bennünket. Megismerkedésünk az élet csodálatos ajándéka lett – senkit sem kirekesztve a hasonló viszonyból . S még ha távol is voltunk egymástól fizikailag, sosem szakadtak meg közöttünk a „gondolati fonalak”. Én egyik szellemi atyámként, ő egyik lelki fiaként kezelt, ami a közelséget illeti, miközben elemi szükségletté vált számunkra az állandó eszme- és véleménycsere. A magyar nyelv szépen mondja: egy húron pendültek. Ez az egy húron pendülés nem mások vagy valami ellen szólt, hanem valamiért és valakikért. Sokszínű zene volt, zsongító muzsika egymás szívének. Csiszoltuk egymást, de a végén állandó, s egymás álláspontjában megdöbbentő egyetértésre találtunk mindig. Ez páratlan élvezetet és támaszt nyújtott. A virtuális létezésben szinte alig voltunk meg hosszabban egymás nélkül, s mérce volt számomra: „na Feri bácsi most te mit mondanál erre?” Vagy ő: „miért nem jössz már, hogy kibeszéljük ezt is?”
Ám a távolból is kísérő árnyai voltunk egymásnak, s alig vártuk, hogy ki is bonthassuk a nehezedő bugyrot, ami közben felgyülemlett bennünk a dolgok folyásáról. Ez a lélektől lélekig tartó egyezés és összhang, ragaszkodás, keresés az egyik legszebb harmónia a földi botorkálás keservesen hosszú útja során.
Szellemi atyámtól sokat tanultam. Új és ismeretlen dolgokat, a létező tudás megerősítését, az elbizonytalanodás leküzdését, a tanácstalanságban az eligazítást, az elkeseredésben a vigaszt, a gyengeségben a bátorítást, az visszavonhatatlan hibában a belenyugvást, a tévedésben a megbocsátást és az útbaigazítást. Nem volt az életnek egyetlen kérdése sem, amit tabuként ne érinthetünk volna.
Akik ismerték, mind tudják, hogy mérnökként kreatív, alkotó ember volt és „homo faber” azaz csináló emberként is egészen másként gondolkodott, mint egy bölcsész, ahogy ő gúnyolódva mondta ránk és környezetbe ahová került ti „lateinerek”. Ami annyit tesz, értelmiségi pályán működő, latinos műveltségű gyakorlatiatlanok, és nem élelmesek. Feri bácsi széles látókörű és műveltségben igen sokszínű tudású, kivételes személyiség volt. Vitapartner volt bármiben és mindent követett és mindenről tudott, ami fontos, naprakészen. Életének 91. évében halt meg, s az utolsó hónapokban friss szellemi állapotban követette az eseményeket. Ha valamiről esetleg mégsem hallott, azt gyermeki érdeklődéssel volt képes figyelni. A gyermeki alatt azt értem, hogy senki nem tudja olyan tágra nyitni a szemét, s általa a befogadásban az egész lényét, mint egy gyermek.
Mindent követett, ami új és lényeges. Persze szerelme pld. a történelem volt, és az ország sorsa, egyrészt a tanult történelem, mert az iskoláira igen büszke volt, de nem kevésbé a megtapasztalt história, hiszen egy olyan évszázadban élt, amelyben az orosz hadifogságtól, a rákosi rendszeren át a kádári üldöztetésig, s a „rendszerváltásig” sokféle helyeztet, átváltozást élt meg, s élt túl. Ma sokat beszélünk arról, hogy léteznie kellene a magyar polgárnak. Egyelőre úgy látom, nehezen formálódik ki érett alakja. Ő valóban polgár volt, ami azt jelenti, hogy a maga erejére, szorgalmára és tudására bízta magát és a munkában és az alkotásban, a függetlenségben látta a legfőbb értékeket és az önmegvalósítási lehetőséget. Ezért utasított vissza közéleti posztokat is és nem vállalt szerepet olyan politikai meghívásokban sem, ahol teljesíthetetlennek vélte a fentebb vallott értékeket. Számvetést készített évente és élete vége felé többször napirendi téma volt: nézzük csak mi is volt az életem értelme?
Hát mi is foglalkoztatta az egész gondolkodásában, a szíve legbensőjében? A haza és a nemzet sorsa. Semmit sem tartott előbbre, mint a magyarság jövőjét és ehhez a Teremtő segedelmét és a magunk erejének növelését. „ A haza minden előtt” ez volt lényének legfontosabb mozgatórugója, mégpedig a keresztényi ökumenizmussal, az istenhittel szoros egységben. Ez adta számunkra is és másokkal fönntartott kapcsolatában is azt vezérlő csillagot, amely értelmet adott életének és törekvéseinek.
Az aggodalomra sok okunk van ma is! Amikor hosszú vitáink végén a távlatokat néztük, s ő már személyesen többször elköszönt a földi léttől, alapvetően igen bizakodó volt. Hangsúlyozom, a távlatok, a Teremtő és a sors sugallata szerint. Ebben nagyon hittünk és hiszünk ma is. Együtt.
Köszönöm a Jó Istennek, hogy hosszú évtizedeken keresztül együtt lehettünk és ezt most másként tovább folytathatjuk. Mert eszmecseréink befejezhetetlenek, csak egy szakaszuk zárult le, azzal, hogy fizikailag már nem ölelhetjük meg egymást sem találkozáskor, sem elköszönéskor. A kölcsönös lelki áramlatokban kifürkészhetetlen, titkos találkák tovább folytatódnak. Velünk marad, együtt maradunk, amíg ez nekünk megadatik.
Kedves Feri Bácsi Isten veled a legközelebbi találkozásig.
Fót, 2012 július 1.
Szigeti Tóth János egyetemi docens a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke