Close

Vége a trükközésnek: börtön jár a kilométeróra-csalásért

A magyar átlagvevő keveset futott autót szeretne venni, de olcsón, és nem vesz tudomást arról, hogy becsapják.

Elfogadta az Országgyűlés tegnap a Bűntető törvénykönyv módosítását. Több olyan bűncselekmény is bekerült, amire eddig nem vonatkozott a Btk. Ilyen az autók kilométerórájának visszatekerése – ezért akár egy év börtönt is lehet kapni.

10-ből 9-en csalnak

Egy – a Duna Televízió Híradójában bemutatott – autót 107 ezer kilométerrel hirdettek Németországban, aztán a kocsi Magyarországra került, ahol az új gazdája a legnagyobb használtautó-portálon hirdette tovább, már csak 23 ezer kilométerrel. Egy másik kocsit a tulajdonosa hirdetett 136 ezer kilométerrel, aztán később egy budaörsi autókereskedésbe került, ahol 113 ezer kilométerre csökkent a futásteljesítménye.

Becslések szerint tíz eladó használt autóból kilencnek tekerték vissza kilométer-számlálóját. A jelenségről mindenki tud, de kamera előtt a kereskedők sem beszélnek róla szívesen. Körülbelül 15 ezer forintért tekernek vissza egy órát, mostantól azonban börtönt is kaphat az elkövető.

Január 1-jétől az adásvételi szerződésben rögzíteni kell a kilométeróra-állást, amit a központi járműnyilvántartásban rögzítenek. Ez bárki számára lekérdezhető. A legnagyobb használtautó-portál felmérése szerint ez 10 százalékkal csökkentette a manipulált autók számát, de áttörést még nem hozott.

Látom, hogy egy 100 ezres hirdetési állományban van egy törés, a százezer kilométer fölötti autók hiányoznak a piacról, 200 ezer fölöttit már nem is kínálnak. Mintha nem futnának az autók többet 200 ezer kilométernél – mondta a műsorban Fodor László, a hasznaltauto.hu marketingvezetője.

A kereskedők azt mondják, azért tekerik vissza az autók óráját, mert a magyar átlagvevő keveset futott autót szeretne venni, de olcsón, és nem vesz tudomást arról, hogy becsapják. Pedig van ellenpélda is: egy, a Híradó által bemutatott autóban majdnem egymillió kilométer van, ami nem zavarja a kocsi új gazdáját. Kalányos János hangsúlyozta: 989 ezer kilométer van benne. Úgy érzem semmiféle probléma nincs az autóval motorikusan. Ugyanúgy megy, mintha 200-300 ezer kilométer lenne benne.

Az egy év múlva hatályba lépő szigorítás értelmében a kilométeróra-tekerésért egy éves börtönbüntetés lesz kiszabható.

Forrás: Duna TV, Híradó

Fotó: auto.howstuffworks.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top