Elutasította a szerb alkotmánybíróság a Vajdaság jelképeinek használatáról szóló tartományi parlamenti határozat alkotmányellenességére vonatkozó keresetet – közölte Pásztor István, a tartományi parlament elnöke a VajdaságMa hírportál jelentése szerint.
Pásztor István elmondta: az alkotmánybíróság döntését pénteken kapta kézhez, a dokumentumot pedig rendkívül fontosnak tartja, mert ezzel véget ér „a gyanakvás időszaka”. „Ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság elvetette a tartományi képviselőház 2003-ban hozott döntésének alkotmányosságát kétségbe vonó keresetet” – tette hozzá.
Az alkotmánybíróság előtt megtámadott határozat a Vajdaság címerét és zászlaját írja le.
Pásztor emlékeztetett rá, hogy a szerb alkotmánybíróság előtt még két eljárás van folyamatban van a Vajdaság alapokmányával és egyes központi kormányzati hatásköröknek a tartománynak történő átadásával kapcsolatban.
A szerb alkotmánybíróság 2004-ben indított eljárást indított a Vajdaság történelmi jelképeinek használatáról szóló határozat alkotmányosságával kapcsolatban, az eljárást a konzervatív Szerbiai Demokrata Párt (DSS) egyik tagja, Vladimir Kerleta kezdeményezte.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/13707/Vajdasag-jelkepei-osszhangban-vannak-Szerbia-Alkotmanyaval.html
Forrás: mti