„Nem tudtuk, hogy lehetetlen, ezért megcsináltuk” – olvasható az idézet Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója irodai szobájának a falán. A mérnöki végzettséggel rendelkező egykori sportoló, rádiós újságíró és csapata a lehetetlent vitte véghez azzal, hogy tizenöt év alatt egy kicsi, elfeledett vadasparkból az ország, sőt Kelet-Közép-Európa egyik legismertebb és leggazdagabb állatgyűjteményét építette fel. Az érdemei miatt nemrégiben Nyíregyháza díszpolgárává választott állatparki vezető szerint ehhez „csak” egy gyermekkori álom kellett.
– Ismerve az Ön életútját adódik a kérdés: hogyan vált valóra az álma? Állatorvosi karrierről inkább ábrándozik egy kisgyerek, mint egy állatkerti igazgatói posztról. Tudatosan készült erre?
– A hetvenes években tízéves koromban határoztam el, hogy csinálok Sóstón egy állatkertet. A mintegy százezer nyíregyháziból valószínűleg csak nekem volt ez a „dilim”: a közel 300 hektáros sóstói tölgyerdőben néztem ki magamnak egy kis részt. Akkoriban alakították ki a kis ifi- és vadasparkot a budapesti Városliget mintájára a világ talán legkisebb óriáskerekével. A vadasparkba vettek két barnamedvét és három őzet, ezzel le volt tudva, azt azonban nem sejthették, hogy él itt egy tízéves kölyök, akinek ennél nagyobb tervei vannak. Aztán elkezdtem sportolni, a súlyemelés elég jól ment, egészen a válogatottságig vittem. Reméltem, hogy a Los Angeles-i olimpiára kijuthatok, de az élet másképp alakult, és arra késztetett, hogy hagyjam abba a sportot. Az állattenyésztői mérnöki diploma megszerzése után visszatértem Nyíregyházára, ahol – képzelje el – senki sem akarta, hogy állatkert legyen. A másik titkos vágyam a természetfilmek készítése volt, valahogy innen keveredtem át az újságírói pályára: a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójába éppen akkor kerestek egy szakembert. Felvettek, elkezdtem a megyét járni, a mezőgazdasági jellegű riportok készítése mellett bedolgoztam több országos rádióműsorba is.
– Újságíróként közelebb került gyermekkori álmához?
– Úgy alakult, hogy éppen az újságírói tevékenységem alatt írták ki pályázatot a már említett vadaspark megüresedett igazgatói posztjára. Úgy döntöttem, hogy tíz év médiában eltöltött idő után ideje váltani, a gyermekkori álmot és tanult szakmámat kiteljesíteni. 1996-ban egy fillér önkormányzati támogatás nélkül, kölcsönökből kezdtük el a munkát a harminchektáros területen. Állatok gyakorlatilag nem voltak, ezért Nyugat-Európa felé vettem az irányt, és felkerestem minden nagyobb állatkertet, hogy adjanak már egy olyan állatot, amely nekik nem kell. Az első állatot, egy kis oroszlánt az ölemben hoztam el Nyíregyházára 1996 karácsonyán: mondanom sem kell, az akkor hároméves és egyhónapos gyermekeinkkel otthon lévő feleségem rendkívül boldog volt, amikor szenteste oroszlánnal foglalatoskodtam…
– Hogyan emlékszik vissza az állatpark indulására?
– Érdekes volt. A vadaspark egy jó állapotban lévő illemhelyén alakítottuk ki a park alapítójának számító oroszlán kifutóját, az állat abban a vécében töltötte a karácsonyt. A következő tavaszra pedig vállalkozói segítséggel sikerült elkészíteni az ország akkori leglátványosabb oroszlánkifutóját. Maga az állatpark hivatalosan 1997. május 1-jén nyílt meg. A közönség pedig elkezdett jönni: az addig érdektelen park látogatóinak száma rövid idő alatt megduplázódott, a bevételekből – a kölcsönök visszaadása után – pedig elkezdünk építkezni. Állatgondozók nem voltak, így fiatalokat kezdtem keresni, addig én is kivettem a részem a gondozási és az egyéb munkákból.
– Aztán egy másik vécéből az ország első állatkerti tengeri akváriumát hozták létre…
– Ehhez szereztem egy kis téglát, hozzábővítettünk, és igen, megcsináltuk az akváriumot. Akkor pont zárva volt a pesti állatkert tengeri akváriuma, és a Tropicarium sem nyílt még meg. Ez egy kicsi, de aranyos akvárium volt, hozattunk bele cápát is. Ezzel elértünk egy szintet: 2000-ben magasan a leglátogatottabb vidéki állatparkká nőttük ki magunkat, 300 ezer vendégünk volt. Ekkor már a város is látta, hogy érdemes minket támogatni. Elkezdtünk pályázni a fejlesztésre, ezzel párhuzamosan pedig felvettek minket az Európai Állatkerti Szövetségbe. Közben igyekeztünk a máshonnan kapott állatok számára olyan kifutókat építeni, amelyeket sehol máshol nem láthattak az országban. Nagyobb térben, természetesebb körülmények között helyeztük el az állatokat. Évről évre haladtunk előre, mostanra már 90 ember dolgozik a parkban, és közel ötezer – köztük számos különleges – állatot tudunk bemutatni a közönségnek.
– Tapasztalatokat azért bőven gyűjthetett a világban tett utazásai alatt…
– Szerveztem egy expedíciót a Galápagos-szigetekre, amiből Darwin lábnyomában címmel film készült, amelyet a Duna Televízió sugárzott. Közben egy másik – sokadik – álmom is megvalósult, amikor eljutottam a Komodói Nemzeti Parkba, ahol komodói varánuszokról készítettem egy filmet. A sárkányok földjén egyébként a magyar filmszemlén is látható volt.
– Az óriásgyíkok azért megfogták a fantáziáját, nem?
– Igen, nagyon. Itthon közben számos pályázatot írtak ki turisztikai attrakciók létesítésére, ekkor jutott eszembe Indonézia. Innen jött a Zöld Piramis ötlete, amely 4 ezer négyzetméteren, az indonéz esőerdőház és ócenárium segítségével mutatná be Ázsia állat-és növényvilágát. Nyertünk a pályázaton, elindult az építkezés, de az indonéz szigetvilág legemblematikusabb állatát, a varánuszt még nem tudtuk megszerezni. Aztán megtudtam, hogy Sólyom László, akkori köztársasági elnök éppen Indonéziába készül. Írtam neki egy levelet a közbenjárását kérve a varánuszok megszerzéséhez, és az elnök úr segített, a tárgyalásokon felvetette ezt az indonéz elnöknek. Az ötletre az indonézek is rábólintottak, így megkaphattunk a jakartai állatkertből a varánuszokat, ezzel egyben elindult a máig tartó baráti együttműködés. A világon már csak néhány száz, óriás sárkánygyík él, ezeknek a tartása és tenyésztésébe partnerként bekapcsolódtunk. Ebből az állatból tíz példány van Európában, a két legnagyobbat Nyíregyházán láthatja a közönség.
– Az állatpark ennek köszönhetően azért elég nagy ismertségre tett szert.
– Az állatházban gyakorlatilag a hangyától a páncélos rinocéroszon át az elefántig mindenféle állatot bemutatunk. Ezt ismerte el a FIABCI, a nemzetközi innovációs szervezet, amikor szentpétervári kongresszusán többek között az állatparknak is megszavazott egy díjat, amely a különlegességre, a funkcionalitásra és az egyediségre utal.
– A rengeteg állat gondozása és a létesítmények fenntartása rengeteg pénzbe kerül. Honnan van erre forrása az állatparknak?
– Mi vagyunk az egyetlen állatkert az országban, amely tulajdonosi támogatás nélkül, teljesen piaci alapon működik. Bebizonyítottuk, hogy igenis piacképes lehet egy állatkert, fenn tudja tartani magát, és még fejlődni is tud. A cél egyben misszió is: persze, jöjjön a sok vendég, de azt fontosabbnak tartom, hogy a mátészalkai, kisvárdai vagy akár a szatmárnémeti, ungvári és kassai gyerekek ne legyenek másodrendű állampolgárok Európában. Ezalatt azt értem, hogy a zoológiát, a biológiát, az állatok iránti érdeklődést alapul véve semmivel nem marad le a kínálatunk a bécsi és a berlini állatkertektől. Azt gondolom, hogy a gyerekeknek elhoztuk azt a tudást, amely kicsi, de fontos szelete a felnőtté válásnak. Ebben a korban kell megtapasztalni azt, hogy a Föld komplex rendszer, és minden élőlény valamilyen formában társa a másiknak. Jelenleg éppen az ember az uralkodó faj a Földön, éppen ezért kell megfelelő alázattal viszonyulni a többi élőlényhez, és nekünk kell rájuk vigyázni, annak érdekében, hogy gyógyíthatatlan sebeket ne okozzunk a bolygó testén.
Forrás: mtii