Close

Karnyújtásnyira a bajnoki cím

Kattints a képre a teljes mérethez!Csordultig megtelt a Nou Camp, a katalánok drukkerei a Chelsea elleni idegenbeli vereség után arra számíthattak, hogy az igazi tűzijátékot a Real Madrid ellen tartogatják a gárnátvörös-kékek. A Barcelona búcsút inthet az idei bajnoki címnek, miután a Real Madrid idegenben egygólos sikert aratott Pep Guardiola csapata felett. A mérkőzés előtt négy pont volt a két csapat közötti különbség, a Barcelona győzelme esetén egy pontra csökkentette volna a néhány fordulóval ezelőtt még tíz pontos hátrányát. A Real azonban keresztülhúzta Barca számításait, és négy fordulóval a bajnokság előtt ismét hét pontra növelte előnyét, gyakorlatilag bajnok José Mourinho alakulata.


A madridiak 2007-óta nem tudtak nyerni Barcelonában, az elmúlt fordulók pedig a Barca feltámadásáról szóltak, hatalmas volt a tét. Mindkét csapat kikapott a BL-elődöntőjében, így a győzelemmel járó motivációra a Realnak és a Barcának is nagy szüksége volt.

A mérkőzést a Real Madrid kezdte jobban, Christiano Ronaldo fejesével már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést, ám Valdés biztos kézzel fogta a labdát. A 17. percben azonban már nem volt ilyen meggyőző a Barcelona kapusa, di María szögletét Pepe fejelte középre, először Valdés nyúlt mellé, majd Puyol sem tudott felszabadítani, Khedira volt a nevető harmadik, megszerezte a vezetést a blancóknak. A 27. percben Xavi került hatalmas helyzetbe, ám a ziccer kimaradt. Hiába birtokolta többet a labdát a Barca, a Real védelme nem hibázott többet, az első játékrész egygólos madridi vezetést hozott.

A második félidőben rengeteget támadott a hazai csapat, szinte odaszegezték a kapujához a Real Madridot, ám egészen a 70. percig semmi eredménye nem volt a rohamoknak. Ekkor Tello és Adriano lövését, sőt még Sánchez közeli próbálkozását is hárította Casillas, a chilei másodjára már szerencsével járt. Túl sokáig nem örülhetett a hazai publikum, Ronaldo három perccel később Özil nagyszerű labdájából indult meg, Valdést elfektette, majd az üres kapuba lőtt. A Barcelona ezután már nem volt veszélyes a vendégek kapujára, az utolsó 20 perc játéka leginkább a mezőnyben zajlott, bár Benzema még gólt szerezhetett volna, a lényeg a Real győzelme volt, amivel valószínűleg eldöntötték a bajnokságot.

Guardiola a meccs után gratulált a Real bajnoki címéhez, Puyol a Barcelona alappillérjéhez híven az utolsó pillanatig tartó küzdelemről beszélt, Mourinho viszont nem nyilatkozott. Talán pár héten belül újra összefut a két csapat, talán mindketten kihullanak a BL-ből. A két csapat következő hete sem lesz könnyebb.

PRIMERA DIVISIÓN
(35. FORDULÓ)
BARCELONA–REAL MADRID 1–2 (0–1)

Barcelona, Camp Nou. Játékvezető: Undiano Mallenco, 99 ezer néző
BARCELONA: Víctor Valdés – Daniel Alves, Puyol, Mascherano, Adriano (Pedro, 74.) – Xavi (Sánchez, 59.), Busquets, Thiago – Tello (Fabregas, 81.), Messi, Iniesta. Vezetőedző: Josep Guardiola
REAL MADRID: Casillas – Arbeloa, Pepe, Ramos, Coentrao – Xabi Alonso, Khedira – Di María (Granero, 73.), Özil (Callejón, 89.), C. Ronaldo – Benzema (Higuaín, 93.). Vezetőedző: José Mourinho
G: Sánchez (70.), ill. Khedira (17.), C. Ronaldo (73.)
Sárga lap: Busquets (15.), Mascherano (86.), ill. Pepe (43.), Xabi Alonso (47.), Özil (77.), Granero (78.)
 

1.    Real Madrid    34    28    4    2    109-30    +79    88 pont
2.    Barcelona    34    25    6    3    97-26    +71    81
3.    Valencia    33    14    10    9    50-42    +8    52
4.    Málaga    33    15    6    12    49-46    +3    51
5.    Levante    34    14    7    13    48-47    +1    49
6.    Sevilla    34    12    10    12    41-39    +2    46

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top