Close

Interjú az ET-főtitkárral – Magyarország megértette, hogy fontos az emberi jogi egyezménynek való megfelelés

Magyarország megértette, hogy milyen fontos összhangban lenni az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakkal az igazságszolgáltatás, a sajtó- és a vallásszabadság kérdésében – mondta az Európa Tanács (ET) főtitkára a Die Presse című konzervatív osztrák napilapnak adott interjúban.

Magyarország egyértelműen kinyilvánította, hogy be fogja tartani az emberi jogi egyezményből eredő kötelezettségeit – idézte fel Thorbjorn Jagland mintegy tíz nappal korábban tett budapesti látogatását, amelyen az ET égisze alatt működő Velencei Bizottságnak a magyar igazságügyi reformmal és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatos állásfoglalásáról folytatott tárgyalásokat.

Jagland a lapnak azt mondta, biztos benne, hogy „mindkét fél számára jó megoldás” születik.

Magyarországon mérsékelt kommunista párt volt hatalmon a rendszerváltás előtt, talán ez volt az oka annak, hogy nem tartották szükségesnek a gyors reformokat – vélekedett a diplomata. „Azután jött a Fidesz és mindent át akart alakítani. De az alkotmány átírása túl gyorsan zajlott” – mondta Jagland. Egy új alkotmány megfogalmazásának „inkluzív”, hosszú folyamatnak kell lennie, a Fidesz pedig egy év alatt keresztülvitte azt – tette hozzá.

Fehéroroszországról szólva kijelentette, hogy az Európa Tanács mindaddig nem veszi fel a politikai kapcsolatokat Minszkkel, amíg el nem törlik a halálbüntetést és szabadon nem engedik a politikai foglyokat. Hozzátette: biztos benne, hogy Minszk egy napon ET-tag lesz, mert „minden más őrültség volna”.

Az ET 1997-ben felfüggesztette a kelet-európai ország 1992-ben odaítélt megfigyelői jogállását az emberi jogi helyzet romlása miatt.

http://diepresse.com/home/politik/aussenpolitik/745423/Ungarn-wird-Verpflichtung-einhalten?_vl_backlink=/home/politik/aussenpolitik/index.do

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top