Close

Budaházy-ügy – Zárt tárgyalással folytatódott a büntetőper

Két hónap után zárt tárgyalással folytatódott hétfőn a Fővárosi Törvényszéken a Budaházy György és tucatnyi társa ellen terrorcselekmény vádjával egy éve kezdődött büntetőper.

A bizonyítási eljárás részeként tanúkat hallgatott meg a bíróság, délelőtt a nyilvánosság kizárása mellett egy, a hatóságokkal együttműködő tanú folytatta korábban megkezdett vallomását. A tanú tagja volt az elsőrendű vádlott által vezetett Hunnia Mozgalomnak, amely az ügyészség szerint az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára szerveződött és 2007-2009 között akkori kormánypárti, szocialista, illetve szabad demokrata politikusok otthonai, pártszékházak, illetve más célpontok ellen tervezett, és hajtott végre Molotov-koktélos támadásokat.

A tanú – mint a szervezet tagja – a nyomozás során egy ideig az ügy gyanúsítottja volt, de miután magára és több társára terhelő vallomást tett, megszüntették ellene az eljárást.
   
A vád tanújának meghallgatását tavaly nyáron még nyilvános tárgyaláson kezdte meg a bíróság, a férfi akkor elmondta miként lépett be a Budaházy vezette szervezetbe, milyenek voltak a kiképzések. Ám, mikor a konkrét vádpontok, merényletek kerültek napirendre, már alig-alig folytatta vallomását, mire a bíróság szünetet rendelt el, majd az ügyész a tanú védelmére hivatkozva zárt tárgyalást indítványozott, amelynek a bíróság helyt adott. Mi több, nem csupán a hallgatóságot, de Budaházyt és egyik vádlott-társát is eltávolíttatta a tárgyalóból, hogy a tanú félem mentesen tehessen vallomást.
   
A tanút azóta időről-időre újra meghallgatják, ez folytatódott hétfő délelőtt is. Azután – már nyilvános tárgyaláson – egy olyan tanút hallgattak meg, aki az egyik vádlott élettársa volt. A nő alig ismerte fel a vádlottakat, és már azt sem erősítette meg, amit a nyomozás során elmondott. Arra hivatkozott, nyomozati vallomásának tartalmát is alapvetően az határozta meg, hogy minél hamarabb véget érjen kihallgatása.
   
Amikor a tanút szavahihetőségével kapcsolatban kérdőre vonta a bíró, egy vádlott azt vetette közbe, miért nem teszi ezt szóvá a bíróság akkor, amikor a hatóságokkal együttműködő tanú változtatja meg újra és újra a vallomását.
   
A hétfő délután tanúként megidézett nő korábbi vallomásainak ismertetése során elhangzott, hogy a nyomozás során „megfélemlített állapotban” tett vallomást az ügyészségen, „rendesen nyomták a pszichés terrort”, a jó zsaru és a rossz zsaru szerepek le voltak osztva, többször átírták a jegyzőkönyvet, de aláírta, mert szabadulni akart szorult helyzetéből. A honvédség egészségügyi dolgozója akkor – megfogalmazása szerint – csak arra tudott gondolni: „Úristen, az állásom! Hogy fogom kifizetni a számlákat!”.
   
A bíróság által ismertetett lehallgatási anyagok tanúsága szerint a nő az egyik vádlottal telefonon „házibuliról”, „kis körről” és „nagy körről” beszélt. E szavak jelentésével kapcsolatban a tanú a szilvesztert és a kutyasétáltatást emlegette, az viszont egyértelműen kiderült, hogy az „utcabál” kifejezéssel a tüntetésre céloztak a telefonbeszélgetéseken, aminek a nő azt a magyarázatát adta, hogy honvédségi dolgozóként nem vehetett részt utcai demonstráción, és félt a lehallgatástól.
   
A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták a bűncselekmények elkövetését. Budaházy több mint két évig tartó előzetes letartóztatását tavaly szeptemberben szüntette meg a bíróság, azóta házi őrizetben van.
   
A Budaházy-per bizonyítása várhatóan szerdán folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top