A kormány elismeri és tiszteletben tartja a diákok önszerveződési jogát, a Hallgatói Hálózat azonban nyilvánvaló politikai indíttatásból, és amint időközben kiderült, ellenzéki támogatással szervezte a demonstrációt – közölte az oktatási államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
Mint írták, akciójukat – amely az ELTE egyik intézményének működését is megzavarta – más diákszervezet is, köztük az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, és elhatárolódik tőle.
Az oktatási államtitkárság a hallgatók érdekeiről továbbra is a két legitim érdek-képviseleti szervezettel, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) és a Doktoranduszok Országos Szövetségével folytat tárgyalásokat – zárul a kommüniké.
A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte a többi között az a több száz tüntető, aki részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján szerdán Budapesten. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében és az előtt ért véget.
Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik moderátora a demonstráció után az MTI-nek azt mondta, az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött „sejthálózat” – a Hallgatói Hálózat támogatásával – hétfőig ad ultimátumot a kormánynak arra, hogy az visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben „nyomást gyakorolnak” majd.
Az egyetem épülete előtt megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja is; az MTI tudósítójának azt mondta, a frakció még hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a keretszámok visszavonását. A demonstráción megjelent Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője, és szolidaritását fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy televízió-műsorban csütörtökön kijelentette, hogy a kormány nem vonja vissza a felsőoktatási keretszámokat.
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a felsőoktatási hallgatók képviseletét pártoktól függetlenül, politikamentesen kell megvalósítani – mondta. Kiemelte: minden hallgatónak szíve joga, hogy olyan ifjúsági szervezethez csatlakozzon, amellyel azonosulni tud.
Megjegyezte: azt nem tudja, hogy a Hallgatói Hálózat milyen alapon szerveződik, ugyanakkor minden felsőoktatási intézményben – a demokratikus értékeknek megfelelően – mindenkinek lehetősége van az évente megtartott hallgatói-képviseleti választásokon megméretnie magát. Ennek megvan a törvényes útja, és a hallgatók többségi támogatásával lehet cselekedni – mutatott rá.
A Hallgatói Hálózat – diákok és oktatók önszerveződő csoportja – azért jött létre, mert elfogadhatatlannak tartja a felsőoktatási törvény jelen formáját, a keretszámok drasztikus csökkentését és a tandíjak összegét – olvasható a szervezet Facebook-oldalán.
Forrás: mti
