Nátrán Roland az államháztartás finanszírozásának biztonságát, Simor András a magyar gazdaság iránti bizalom erősítését, Kovács Árpád pedig a gazdasági növekedés gyorsítását emelte ki a Napi Gazdaság Makropálya elnevezésű konferenciáján csütörtökön.
Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára biztosítottnak nevezte az államháztartás piaci finanszírozását. „Nem látunk olyan folyamatot, amely a napi, heti finanszírozást veszélyeztetné” – mondta, de hozzátette, hogy a tőkepiaci bizalomhiány olyan faktor, amellyel foglalkozni kell. A bizalomhiány az eurózóna adósságválságából, a perifériás országok helyzetéből és a magyar pénzügypolitikai helyzet sebezhetőségéből adódik – mondta.
Beszámolt arról, hogy az államháztartás folyó finanszírozási igénye historikusan is az egyik legalacsonyabb lesz 2012-ben, a prognózis szerint 674 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka. A magyar adósság menedzselése miatt a bruttó finanszírozási igény ugyanakkor magas, a forintban számított bruttó finanszírozási igény 2.538 milliárd forint, míg a deviza finanszírozási igény 4,7 milliárd euró. Hozzátette: Magyarország az idén 4 milliárd euró összegű devizakötvényt kíván kibocsátani, és ennek legkedvezőbb időpontja az EU-IMF megállapodás eredményes lezárását követően lehet.
Simor András jegybankelnök a magyar gazdaság iránti bizalom helyreállításához elengedhetetlennek nevezte az IMF/EU-megállapodást, amely mint mondta védőhálót jelent, erősíti a gazdaságpolitika hitelességét, és ezzel segítséget nyújt az államadósság csökkentéséhez. Kifejtette: bár az elmúlt évben jelentős volt az alkalmazkodás a magyar gazdaságban, a bizalomhiány miatt az erőfeszítések ellenére az adósság újratermelődik és a súlyos áldozatokkal járó alkalmazkodás elhúzódhat.
A jegybanknak elsődleges célja veszélyeztetése nélkül kell megkísérelnie a növekedési áldozatok csökkentését, az alkalmazkodási pálya simítását – mondta, de hozzátette, hogy az MNB lehetőségei korlátozottak. Az MNB nem tudja átvenni a piacok helyét, az átmeneti piaci zavarok kezelésében lehet szerepe, amelyet a nem szokványos, a szerdán bejelentett eszközök alkalmazásával ér el.
Elmondta azt is, hogy a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet miatt a bankok biztonságos működéséhez egyre nagyobb forintlikviditási puffer szükséges, és emlékeztetett rá: a monetáris politikai eszköztár új elemei közül az elfogadható fedezetek bővítése a likviditás további növelését célozza, míg a hosszú lejáratú hiteleszköz a lejárati összhang növelésével erősíti a bankok mérlegét.
A konferencián felszólaló banki vezetők pedig úgy vélték: a bankok hitelképességének csökkenése és a vállalatok hitelfelvételi hajlandóságának visszaesése miatt a vállalati hitelállomány 5-6 százalékkal csökkenhet 2012-ben.
A Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád arra hívta fel a figyelmet, ha 2012-ben a költségvetésben számított fél százaléknál kisebb lesz a gazdasági növekedés,
akkor a bevételi oldal elmaradása miatt korrigálni kell a kiadásokat. Hozzátette: döntést kell hozni a költségvetési intézmények számáról, kiterjedtségéről, és a gyakorlati kivitelezésről annak érdekében, hogy a beterjesztett költségvetés végrehajtható legyen. A gazdasági növekedési számháborúnál sokkal fontosabbnak nevezte annak felmérését, hogy az idei, stagnálás közeli állapotnak melyek a 2013-ra kiható tartós hatásai, tudva azt, hogy az államháztartás finanszírozási gondjaiból fenntarthatóan felemelkedni, csak növekvő gazdasági teljesítményekkel lehet.
Forrás: mti
