Az elvakult támadás elvakult reakciót szül – kommentálta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az Európai Parlamentben csütörtökön elfogadott négypárti állásfoglalást az MTI-nek, hozzátéve: Magyarország annyi tisztelet elvár az unió politikusaitól, mint amennyit mi adunk nekik.
Rétvári Bence az MTI-nek úgy fogalmazott: nem az egész Európai Parlament (EP), hanem csak egy szűk többség ítélte el Magyarországot, a néppárti és konzervatív képviselők kiálltak Magyarország mellett. Hozzátette: az EP-ben nem Magyarországról vitatkoztak, hanem a kialakult sajtóhírekről, például arról, hogy bebörtönzik a hajléktalanokat, betiltják a szerzetesrendeket, és összekeverik az Alkotmánybíróságot a Legfelsőbb Bírósággal.
Az Európai Unió szocialista és liberális képviselői most ugyanazt a hibát látszanak elkövetni, mint amit a magyar liberális párt, az SZDSZ a 2010-es választások alkalmával megtett: kampányában a szélsőjobboldal térnyerésével riogatott, nagyban erősítve ezzel annak népszerűségét – mondta.
A KDNP alelnöke úgy látja, hogy az EP baloldali és liberális frakciói példa nélküli módon rontottak rá egy tagországra.
Szerinte Magyarországon bár továbbra is egyértelmű az EU-támogatottsága, de az igaztalan vádak az EU-szkeptikusok és Jobbik-szavazók számát növelik. Sajnálatos az a tendencia – folytatta, – amely a közelmúltban készült közvélemény-kutatásokból is kiolvasható, hogy míg a kormánypártok továbbra is vezetnek, addig egyedül a Jobbik támogatottsága nő, lassan a második legerősebb párttá válik „az európai szocialista és liberális támadássorozatnak köszönhetően”.
Az elvakult európai szocialista és liberális támadások Magyarországon a rendszerváltás óta nem látott reakciókat szültek, mint például az EU-zászló elégetése – mondta Rétvári Bence, hozzátéve: sokakat felháborít Magyarországon, hogy Göncz Kinga és Tabajdi Csaba jegyzi a Magyarországot elítélő határozatot. Felszólítjuk a „lélekben luxemburgi” szocialista EP-képviselőket, hogy ha már használni nem tudnak Magyarországnak, legalább ne ártsanak – fogalmazott.
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló, négypárti állásfoglalást szavazott meg csütörtökön Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülése. A 315 támogató vokssal, 263 ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett elfogadott határozat az EP „súlyos aggodalmát” fejezi ki „a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben”. Felszólítja a magyar kormányt: tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket.
Forrás: mti
