„Magasabb, mint a hegyek, mélyebb, mint a tengerek, erősebb, mint az acél, édesebb, mint a méz” – ez Juszuf Raza Giláni pakisztáni miniszterelnök jellemzése országa és Kína kapcsolatáról.
Az amerikai érdekbarátságot megelégelő Iszlámábád újabban Peking karjaiban keres és talál vigasztalást – ahogy arról a The Economist című amerikai gazdasági folyóirat legfrissebb kiadása is részletesen beszámolt.
Iszlámábádi nézőpontból az amerikai-pakisztáni kapcsolatok története nem más, mint megcsalások sorozata. Bár Pakisztán az 1950-es években Washington közeli barátja volt, mikor Iszlámábád 1965-ben háborúba keveredett Indiával, az amerikaiak mégis semlegesek maradtak. Ugyanez az attitűd volt jellemző Banglades kiválásakor is a hetvenes évek elején, holott Pakisztán tevékeny szerepet játszott az amerikai-kínai közeledésben.
A nyolcvanas évek szövetségesei, akik együtt képezték ki és fegyverezték fel az Afganisztán szovjet megszállása ellen küzdő mudzsáhedeket, a Szovjetunió összeomlása után elhidegültek egymástól, sőt Washington szankciókat vezetett be Pakisztánnal szemben annak atomprogramja miatt. Ennek hatására Pervez Musarraf komolyan elgondolkozott 2001-ben, hogy nyújtson-e logisztikai segítséget az amerikaiaknak az afganisztáni invázióban.
Iszlámábád a kezdetektől fogva úgy érezte, hogy az Egyesült Államok kihasználja. Az utóbbi években is George W. Bush kormánya inkább Újdelhi kedvét kereste, sőt Washington de facto elismerte Indiát atomhatalomként. Barack Obama amerikai elnök ugyan megpróbálta oldani a fagyossá vált pakisztáni viszonyt, de erőfeszítései kezdettől fogva kudarcra voltak ítélve. Hiába nevezte ki a nagy tapasztalattal rendelkező Richard Holbrooke-ot afganisztáni-pakisztáni különmegbízottnak, Újdelhi lobbijának köszönhetően végül jócskán megnyirbálták hatáskörét, és az eredeti tervekkel ellentétben a kasmíri kérdésben való közvetítés sem került be feladatai közé. A Pakisztánnak juttatott bőkezű amerikai segélyek szintén nem érték el a kívánt hatást, mivel azokat a terrorizmus és az atomfegyverek terjedésének megfékezésére tett erőfeszítésekhez kötötték.
Pakisztán viszonyát Indiával ugyancsak nem lehet felhőtlennek nevezni. Az utóbbi évek legmeghatározóbb – és egyben legmegrázóbb – eseménye a 2008-as mumbai (bombayi) merénylet volt, amelyben több mint 170-en vesztették életüket. A támadást Pakisztánban tervezték meg, a merénylő pakisztáni állampolgár volt, ezért Újdelhi azzal gyanúsította az iszlámábádi vezetést, hogy nyakig benne volt az ügyben. Mára annyit sikerült elérni, hogy a felek akadozva bár, de újra tárgyalnak egymással, és 2011 novemberében Pakisztán végre viszonozta India 1996-os gesztusát, amellyel megadta a legnagyobb kedvezményt a pakisztáni exporttermékekre. Ugyanakkor az évtizedek óta fennálló konfliktusforrások közül egyet sem sikerült rendezni, holott több területi vitában kézenfekvő lenne a megoldás, és mindkét félnek jól jönne.
Ebben a Pakisztán számára ellenséges világban üdítő színfoltnak számít Kína. Csou Zsung (Zhou Rong), a Kuangming (Guangming) című kínai napilap iszlámábádi tudósítója szerint ebben az esetben tartós barátságról van szó, hiszen Peking zokszó nélkül lepaktált a furcsábbnál furcsább pakisztáni kormányokkal, és Iszlámábád hálája nem maradt el.
A jó viszony mindkét félnek fontos. Pakisztánt megnyugtatja a tudat, hogy van egy alternatíva az Egyesült Államokkal szemben, és Kínával a háta mögött magabiztosabban mehet szembe a Washington által támogatott, szárnyaló Indiával. Peking infrastrukturális beruházásokban vesz részt Pakisztánban, és nukleáris tekintetben sem szívbajos, hiszen ígéretet tett két atomerőmű felépítésére annak ellenére, hogy a muszlim ország nem csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez. Kínának cserébe a pakisztáni ásványkincsekre fáj a foga, illetve új útvonalat keres az importszállítmányainak.
Azonban a pakisztáni-kínai barátságnak is megvannak a korlátai: Peking ugyanúgy retteg az iszlamista erőszak terjedésétől, mint Washington. Emellett a The Atlantic című folyóirat értesülései szerint a két szuperhatalom titkos tárgyalásokon állítólag megegyezett abban, hogy ha az Egyesült Államok „az atomfegyverek biztonságba helyezése céljából csapatokat küldene Pakisztánba, Kína nem emelne kifogást ellene.”
Forrás: mti