Close

Befagyhat a Duna

A szakemberek számítanak rá, hogy idén beáll a Duna. A folyó harminc éve nem fagyott be. Az ország legnagyobb jégtörő hajója már dolgozik.

Zajlik a jég a Dunán, a páncél még nem egybefüggő, de már többméteres tömböket is lehet látni a fővárosban. A hétvégén megtörténhet az, amire harminc éve nem volt példa: Magyarország legnagyobb folyója befagyhat. A jégtörők elindultak Bajára, mert az ország déli részén rosszabb a helyzet, mint a fővárosban.
A legnagyobb ilyen hajó, a Széchenyi. Általában Győrben állomásozik, péntek délben Budapesten törte a jeget, de szombaton már várhatóan Bács-Kiskun megyében lesz. Láng István, a jégtörési műveleteket végző Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője elmondta: a szakemberek számítanak rá, hogy idén a Duna beáll, ezért is helyezték készültségbe a hajókat. A Széchenyi párja jelenleg Baján van, a jégtörést ugyanis csak kettesével biztonságos végezni . Ha az egyik hajó befagy, akkor ki kell menekíteni és ilyenkor kapóra jön a másik – magyarázza a törzsvezető.
A Széchenyit egyébként nem arra tervezték, hogy sima jégpáncélt törjön. Vastag jégtorlaszokat is tud hatástalanítani. Nagy sebességgel nekifut a torlasznak, felsiklik rá és a rászerelt két úgynevezett ikerdöngölővel körkörös (excentrikus) mozgást végez, így sokszorozza meg a hajó súlyát és így töri meg a jeget.
A Duna utoljára 30 éve fagyott be Magyarországon. 1984-85-öt előtt ’62-ben, korábban pedig ’56-ban. Érdekesség, hogy ez utóbbi esetben a jég akkora volt, hogy repülőgépekről ledobott bombákkal kellett felrobbantani – erre azóta sem volt példa, főleg azért, mert a módszer meglehetősen hatástalan. A egyik leghosszabb ideig tartó állójég közvetlenül a II. világháború után, 1946-47-ben volt a folyón Budapesten 83, Mohácsnál 61 napig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top