Close

Földes György: szét akarják verni a politikatörténeti levéltárat

– A Politikatörténeti Intézet főigazgatója szerint a Magyar Országos Levéltár „Közokiratok magánkézben” címmel megrendezett konferenciájának valódi célja a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár szétverése és egyes gyűjteményei államosításának „szakmai” alátámasztása volt.
  

  Földes György a február 7-i eseménnyel kapcsolatban az MTI-vel szerdán azt közölte: elvárhatónak tartotta volna, hogy érintettként az általa vezetett intézet is megszólalhasson előadóként a konferencián.
    A főigazgató a közleményében különösen sérelmesnek nevezi, hogy „megtagadták a levéltár vezetőjétől a reagálást is az ott elhangzottakra, így nem volt módja, hogy kifejtse álláspontját”.
    „Különösen felháborító, hogy a konferencián olyan megjegyzések is elhangzottak, amelyek bizonyos iratok megsemmisítésére utaltak. Ezeket visszautasítjuk” – fogalmazott Földes György, hozzátéve: levéltáruk mindig, minden törvényt és szakmai előírást betartott és betart, amelyet a levéltári szakfelügyelet rendszeresen ellenőrzött és elismert.
    A keddi konferencián Gyimesi Endre, a magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos azt mondta: ideje újból módosítani az 1995-ös, többször módosított levéltári törvényt, „a nemzeti önismeret szempontjából fontos iratokat” állami kézben kell őrizni, s ezt lehetővé kell tennie a törvénynek. Hozzátette: az újabb, ezután levéltárba szállítandó iratok kiválasztásánál kizárólag a történelmi elveknek szabad érvényesülniük.
    Kitért arra, hogy a rendszerváltáskor a pártállami iratok egy részének megsemmisítése miatt a kirendelt vizsgálóbizottság nem tudta teljes körűen elvégezni a munkáját, mert az MSZP akkor nem engedte az archívumba való betekintést. Ezen kívül jelentős mennyiségű, nem selejtezhető irat semmisült meg, ezáltal pedig jogszabályt sértettek – mutatott rá miniszteri biztos. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top