Ragaszkodik szociális segélyéhez egy lottómilliomos pár Nagy-Britanniában azután is, hogy több mint 3 milliárd forintnyi fontot nyert.
Mick és Jean O’Shea markát még 2005-ben ütötte az óriási összeg, de azóta is felveszi havi 500 fontos – 160 ezer forintos – szociális támogatását. Emellett a 73 éves férfi ízületi betegségei okán jogosult háromévente új kocsira a brit kormány mozgássérülteket támogató szabályai alapján.
„Negyven éven át dolgoztam, jogosan kapom a segélyt 1996 óta! Nyereményemet azonnal bejelentettem a hatóságoknál, de az nem zár ki a jogosultságból” – idézte a The Daily Telegraph című brit lap a férfit, aki azt is mondta, hogy feleségével évente tízszer többet adományoznak jó célokra, mint amennyit a társadalomtól kapnak segélyként.
Hasonló – gazdagokat segélyező – anomália előfordult már az Egyesült Államokban is. A rászorultsági támogatásból általában azért nem kizáró ok egy nagy összegű nyeremény, mert nem rendszeres jövedelem.
Forrás: mti
