Close

A Malév leállt, nincs több járat, káosz a reptéren

Nem szálltak fel a Malév gépei Ferihegyről. A légitársaság minden járatát törölte, Ferihegyen hatalmas tömeg van.

Kora reggel kaptuk a hírt, hogy nem szállnak fel a Malév repülőgépei a Liszt Ferenc repülőtérről, minden járatot töröltek. Később ezt a Malév is megerősítette. Hivatalosan péntek reggel hat órakor álltak le, igaz, a repülőtéren még arról tájékoztatták az embereket, hogy késések vannak. Ezt követően hét órakor az összes járatot törölték.

Noha tegnap még arról számoltak be, hogy ma is repülnek, a Malév honlapja már nem elérhető. A Malév 66 év után állt meg.

– Sajnos bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk. Bár az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, és az utasok bizalma töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete – mondta Limburger Lóránt vezérigazgató.

A tulajdonos magyar állam a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további anyagi forrást biztosítani a működéshez. – Mindezeket figyelembe véve az Igazgatóság úgy döntött, hogy elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Valamennyi utasunktól elnézést kérünk – mondta a vezérigazgató.

Tegnap este a repülőtéren még folyamatos volt az üzem, a Malév a reggeli járataihoz kapukat, slotokat és minden szükséges szolgáltatást megrendelt, amit ilyenkor szokás. A döntés hideg zuhanyként érte a legfelsőbb vezetőket is – tudtuk meg nevük mellőzését kérő reptéri forrásainktól. 

A Malév március 29-én ünnepelte volna fennállásának hatvanhatodik évfordulóját. Elődjét Aero Rt.-ként alapították, majd Magyar Aeroforgalmi Rt.-ként működött (Malert), míg Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Társaságként repült a második világháborút követően. 1956-ban Bécsbe indult az első nyugati gép, a kilencvenes években a szovjet flottát lecserélték jórészt Boeing gépekre. Ma 64 járat indult volna.

Egy kormányrendelet szerint az utasok kárenyhítésre jogosultak, és más járatokon próbálják őket eljuttatni a célállomásra. A repülőtérre teljesen fölösleges kimenni, a Malév még működő ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni, hogyan juthatnak el a célállomásra. Telefonszám: Magyarországról: 06-40-21-21-21, Külföldről: +36-802-11-11

A repülőtéren, mivel ez a csúcsidő, hatalmas a tömeg, de a helyszíni jelentések szerint mindenki nyugodt, rendkívüli események nincsenek.

Forrás: NOL
Fotó: Fotó: Droppa Gergely (blikk.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top