Close

Bejelentette a függetlenségi népszavazást a skót kormányfő

– Hivatalosan is kihirdette a Skócia függetlenségéről régóta tervezett népszavazást szerdán a skót kormányfő, ismertetve a referendum várható kérdését.
   

 Alex Salmond az edinburghi parlamentben felszólalva közölte, hogy a népszavazást az eredetei terveknek megfelelően 2014 őszén tartják. A skót kormány szándékai szerint a referendumon megválaszolandó kérdés úgy hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Skóciának független államnak kell lennie?”
    Salmond ugyanakkor közölte azt is, hogy kormánya lakossági konzultációt kezdett egy második kérdés lehetőségéről; ez arra vonatkozna, hogy a skót választók megelégszenek-e az edinburghi parlament hatásköreinek kibővítésével, de úgy, hogy Skócia továbbra is az Egyesült Királyság része marad.
    A népszavazás kitűzött időpontja jelképes jelentőségű, 2014-ben lesz ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó többszörös túlerőben lévő haderejére.
    Ez a skót történelem máig legnagyobb katonai diadala, amelynek nyomán Anglia gyakorlatilag végleg lemondott Skócia megszállásáról. A két királyság hivatalosan csak 1707-ben, a londoni és az edinburghi parlament által kölcsönösen szentesített uniótörvények alapján egyesült.
    A skót kormány által meghirdetett népszavazáson ennek a három évszázados uniónak a sorsáról kell majd dönteni.
    Salmond szerdai parlamenti felszólalásában megerősítette, hogy Skócia szétválás esetén is változatlanul államfőjének ismerné el az angol uralkodót.
    Ez korántsem lenne példátlan alkotmányos berendezkedés: a zömmel egykori brit gyarmatokból és függő területekből álló Nemzetközösség tagországai közül 15-nek, köztük Kanadának, Ausztráliának és Új-Zélandnak is a mindenkori brit uralkodó az alkotmányosan elismert államfője. A brit monarchiára vonatkozó törvények bármilyen módosítását ezeknek az országoknak a törvényhozásaival is el kell fogadtatni.
    Salmond utalást tett arra, hogy Skóciának önálló hadereje lenne, mondván: a független Skócia „nem engedné, hogy fiait és leányait az irakihoz hasonló illegális háborúkba rángassák bele”. Hozzátette: Skócia területén nem lehetnének nukleáris fegyverek sem.
    Ez elvileg azt jelentené, hogy a brit önálló nukleáris csapásmérő erőt hordozó tengeralattjárók többé nem köthetnének ki a királyi haditengerészet skóciai támaszpontjain.
    London és Edinburgh között jó ideje feszültség forrása a függetlenségi népszavazás terve. A brit kormány azt is vitatja, hogy a skót parlamentnek hatáskörében áll-e a referendum kiírása, és a hivatalos londoni álláspont szerint Skócia gazdaságilag meglehetősen rosszul járna a kiválással. Salmond ezt az érvet szerdán határozottan visszautasította.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top