„Néha furcsa hangulatban, az utcát járom egymagamban. Nincsen semmihez se kedvem, de érzem azt, hogy nincs ez rendben így.” Az Illés együttes sorai nagyon is idekívánkoznak a cikkem elejére. Mivel a közvéleményhez én is hozzáadhatom a magam véleményét, ezért úgy döntöttem, hogy eljött az ideje annak, hogy testet öltsön a kiábrándultsággal vegyes kritika.
A kormányunk népszerűségi indexe 2/3-dal csökkent „elvtársaikéval” együtt. Már nem sodródnak az árral, hanem ők maguk generálják. Gyökeres reformok, gyökeres kiirtás? Ez kell, hogy butuljon az ország. Sok az egyetemista, kevés a szakmunkás? Nem vonják meg az állami támogatást a csak papírt, de tényleges tudást nem adó felsőoktatási „intézményektől”, inkább drasztikusan lecsökkentik az államilag finanszírozott helyek számát. A bölcsészképzésnél még érthető valamennyire a dolog, mert valóban túlképzés folyt ezen a területen az elmúlt években. Viszont néhány szak nem is kapott állami finanszírozású helyeket, csak Budapesten. Hazánk vízfeje egyre csak nő, mint a kis gömböc, amíg szét nem durran. Gimnazisták ezrei reménykednek a csodában, hogy életük szorgalmas négy éve nem volt hiábavaló. Sajnos többségük álmai a hóval együtt olvadnak el. Végzős egyetemistaként kimondottan szerencsésnek tartom magam, hogy nem most kell felvételiznem. Valószínűleg nem is jelentkeznék, mert egy hiányszakmával többet érnék, mint egy menő egyetemi diplomával.
A baj az, hogy belekerültünk az értéktelenség és a lenézés mókuskerekébe. Az egyetemista ódzkodik a kétkezi munkától, a szakmunkások nyámnyilának tartják a szellemi munkát végzőket, a munkanélküli közönséges naplopó, akire mások dolgoznak, és azok a szerencsések, akiknek van munkahelyük bizonyosan protekcióval kerültek be. Legalábbis ez az általános vélekedés, amely alól persze bárki kimentheti magát.
Értéktelen a munka, mert nem fizetik meg, de a tanulás is értéktelen, mert szándékosan elértéktelenítik. A továbbtanulásban benne rejlik a bújtatott munkanélküliség, mert még mindig jobb egyetemre járni, mint havonta a Munkaügyi Központba. Kár, hogy minden út Rómába vezet… Azaz csak vezetne, ha nem igyekezne a kormány felidézni a feudális jogszokásokat, mint a röghöz kötést. Tény, hogy az állam sokat veszít, ha közpénzen kitanítja a tehetségeket, aztán ők az első adandó alkalommal „dobbantanak”, viszont mindenki a lehetőségek után megy. Ha itt nincs, akkor máshova.
A felsőoktatással kapcsolatos hírek mellett a plágium-botrány is borzolja a kedélyeket. Én még alapdiplomát sem kaptam volna, ha nem hivatkozok részletesen a felhasznált (és nem elhasznált!) szakirodalomra, nemhogy doktori címet. Szegény köztársasági elnökünket már-már sajnálom, ugyanis egy jól kitervelt politikai botrány áldozata lett – na persze nem érdemtelenül. Mert ugyan kinek jutott eszébe pont az ő dolgozatát elővenni és szóról szóra elemezni, ráadásul lefordítani a bolgár „kolléga” munkáját? Nyilván annak, aki tudta, hogy mit kell keresni és mit lehet belőle kihozni. Én csak azt sajnálom, hogy azokat még mindig nem vonták felelősségre, akik summa cum laude minősítést adtak a dolgozatra, mert végül is ők „legalizálták” az egészet.
Dr. SPlágium és a magyar narancs! Gratulálok a fűnyíró-politikához és ha jellemezhetném az eddigi teljesítményüket, akkor megint csak az Illéshez fordulnék: „Bár tudnám hova, de hova, de hova, de hova megyek…”
happy-net.hu