Close

Tüntetetésen követelték a német államfő lemondását Berlinben

Mintegy 500 ember tüntetett szombaton Berlinben Christian Wulff német államfő ellen, a demonstrálók Wulff lemondását követelték. Németországban fölöttébb szokatlan dolog tüntetni az államfő ellen.

A Facebook közösségi portálon szervezett demonstráció résztvevői cipőket tartottak a magasba, a gesztus az arab világban a haragot és a megvetést fejezi ki.

 A tüntetést közvetlenül az államfői hivatal – a Bellevue kastély – előtt kívánták megtartani, a rendőrség azonban csak az épülettől tisztes távolságban engedélyezte a gyülekezést. A demonstráció végeztével többen igyekeztek megközelíteni a kastélyt, mire a rendőrök közbeléptek. Az összetűzésben egy tüntető és egy rendőr megsérült.

Többen transzparenseket tartottak a magasba, a feliratok szerint Christian Wulff nem méltó az államfői tisztség betöltésére.

 Közben a Rheinische Post című lap azt jelentette, hogy már meg is állapodtak a kormányzó konzervatív-liberális koalíció pártjainak vezetői arról, miként válasszanak új szövetségi elnököt, ha kiderül: nem felel meg a valóságnak Christian Wulff valamennyi állítása vitatott, lakáscélú hitelével kapcsolatban, s az államfő lemondásra kényszerül.

 A lap szerint Angela Merkel kancellár, a kereszténydemokrata CDU elnöke, Horst Seehofer, a bajor konzervatív CSU vezetője és Philipp Rösler, a liberális FDP elnöke napokkal korábban arról állapodott meg, hogy olyan személyiséget jelölnek Wulff utódjának, aki az ellenzék támogatását is elnyerheti. Szombaton a pártok cáfolták az értesülést.

 Az 500 ezer eurós hitelről a Bild című bulvárlap számolt be elsőként, a december közepén közölt cikk országos botrányt keltett. A napokban tovább erősödtek a bíráló hangok, miután kitudódott, hogy Wulff megpróbálta megakadályozni a cikk megjelenését. Christian Wulff bocsánatot kért, amiért megpróbált beavatkozni a lap ügyeibe. Ugyanakkor jelezte, hogy nem kíván távozni posztjáról.

Forrás: http://mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top