Az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálja az Operánál történt hétfői intézkedések szakszerűségét. Az LMP kedden jelezte, szeretnék, ha a Belügyminisztérium kivizsgálná az ügyet.
Hatala József országos rendőrfőkapitány elrendelte az operaháznál és a környékén megtartott demonstrációkhoz kapcsolódó rendőri biztosítás értékelő, elemző szakmai vizsgálatát – közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
A budapesti operaház közelében hétfő este civil szervezetek és több ellenzéki párt részvételével megtartott demonstráció résztvevői az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából. Az Operánál ellentüntetés is volt, amelynek résztvevői több ellenzéki politikussal is összetűzésbe keveredtek.
Kedden az LMP jelezte, szeretnék, ha a Belügyminisztérium kivizsgálná az ügyet. Az MSZP pedig szerdán kezdeményezte a politikai, rendőri vezetők felelősségének kivizsgálását, mert a párt szerint a rendőrség nem tett megelőző, majd rendteremtő intézkedéseket a demonstrációt megzavaró ellentüntetőkkel szemben.
