Close

Felállt a Nemzeti Kulturális Alap új szakkollégiumi rendszere

A frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését a szervezet pénteki budapesti sajtóreggelijén ismertette L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.

A kulturális alap az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik, és több új forrásból is gazdálkodhat majd – emlékeztetett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, aki úgy vélte: „a változások komoly alapot jelentek a továbblépésre”.

Az előzetes tervek szerint a kilenc kollégium körülbelül 5 milliárd forintot fordíthat pályázati támogatásra, ezen felül a miniszteri keret várhatóan 1,7 milliárd forint lesz. Ezek a kalkulált zárolásokkal (2,4 milliárd) csökkentett összegek, amelyekben nincsenek benne az ötös lottó játékadójának 90 százalékán túli, egyéb bevételek – tette hozzá.

Az Előadó-művészet Kollégiuma így 600 millió, az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma 450 millió, a Folyóirat-kiadás Kollégiuma 750 millió, a Könyvkiadás Kollégiuma 800 millió, a Közgyűjtemények Kollégiuma 600 millió, a Közművelődés és Népművészet Kollégiuma 400 millió, a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 700 millió, a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma 200 millió, míg a Vizuális Művészetek Kollégiuma 400 millió forintot fordíthat a pályázatok támogatására.

 

A Nemzeti Kulturális Alap új kollégiumi rendszere, újonnan kinevezett tisztségviselői

 

Előadó-művészet Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):

        Nagy Viktor, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Dr. Boronkay Antal, zenetörténész, az Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. ügyvezető igazgatója

        Ember Csaba, zenetanár, karnagy, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke

        Gáspár Máté, kulturális menedzser, az Open Society Institute Arts and Culture Program igazgató-helyettese

        Kovács Gerzson Péter, Harangozó Gyula-díjas koreográfus, látványtervező, a TranzDanz művészeti vezetője

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Popa Péter, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének főtitkára, a Zenekar című folyóirat alapítója és főszerkesztője

        Szarvas József, Jászai Mari-díjas színész, a Nemzeti Színház tagja, a viszáki Pajta Színház és Galéria tulajdonosa

        Szűcs Gábor, színész, rendező

        Uhrik Dóra, táncművész, táncpedagógus, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Érdemes művész, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészet igazgató-helyettese

        Zsoldos Béla, zeneművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára

 

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):

        Pottyondy Péter, okleveles építészmérnök, a KÖZTI Zrt. építész vezető tervezője, stúdióvezetője

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Farkas Mária, építész vezető tervező, a Domiporta Építész Stúdió Kft. alapítója és ügyvezetője

        Dr. Zsidi Paula, régész, muzeológus, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Földes László, építész, a Földes és Társai Építésziroda Kft. ügyvezetője (Budapest)

        Mihályfi László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Örökségvédelmi Főosztály vezetője

        Prof. Dr. Müller Ferenc, építészmérnök, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ny. egyetemi tanára, Fót város főépítésze

 

Folyóirat-kiadás Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

        Dr. Bednanics Gábor, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az Eszterházy Károly Főiskola Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Kollár Árpád, író, műfordító, szerkesztő, a SZTE-BTK Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék óraadó tanára

        P. Szabó Ernő, újságíró, a Magyar Nemzet kulturális rovatának munkatársa

        Szenes István, belsőépítész, iparművész, stúdióvezető, Ybl-és Europa Nostra-díjas, egyetemi docens, a Magyar Belsőépítész Egyesület elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

        Szentmártoni János, József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Dr. Kamp Salamon, karnagy, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos egyházzenei igazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Lutheránia Énekkar vezetője

        Dr. Márialigeti Károly, biológus, egyetemi tanár, az ELTE Mikrobiológiai Tanszék vezetője

        Dr. Szakács László, Grabowski Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója, a Médiapiac című újság főszerkesztője

 

Könyvkiadás Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

        Dr. Thimár Attila, irodalomtörténész, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Bucsi Szabó Zsolt, a Magyar Géniusz Projektiroda képzési és rendezvény koordinátora

        Dr. Falusi Márton, irodalmi szerkesztő, a Hitel című folyóirat szépirodalmi szerkesztője, a Magyar Napló világirodalmi rovatának vezetője

        Dr. Hermann Róbert DSc., történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, az MTA doktora

        Szemadám György, festőművész, író, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja

        Venyigéné Makrányi Margit, informatikus könyvtáros, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Dr. Bertha Zoltán, irodalomtörténész, kritikus, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi docense

        Prof. Dr. Falus András, Széchenyi-díjas magyar immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a SOTE Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője

        Prof. Dr. Kellermayer Miklós, az orvostudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professor emeritusa

        Dr. Kengyel Miklós, jogász, a Professzorok Batthyány Körének tagja, a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem tanára

 

 

Közgyűjtemények Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

        Dr. Kenyeres István, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának alelnöke, a Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettese

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Dr. Cseri Miklós, a Szentendrei Szabadtéri Múzeumok főigazgatója

        Dr. habil. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége elnöke, a Pest Megyei Múzeumok igazgatója

        Dr. Tilcsik György, a Vas Megyei Levéltár igazgatója

        Tőzsérné Géczi Andrea, az egri Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár igazgatója

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Dr. Sepseyné Dr. Vígh Annamária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője

        Dr. Vasas Lívia, a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának főigazgatója

        Mecsériné Doktor Rozália, a körmendi Faludi Ferenc Városi Könyvtár igazgatója

 

Közművelődés és Népművészet Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

        Dr. Balogh Balázs, néprajzkutató, MTA Néprajzi Kutató Intézetének igazgatója

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Csasztvan András, a Szarvasi Általános Művelődési Központ Vajda Péter Művelődési Központ és Turul Mozi igazgatója, a Szarvasi Regionális Színház Kht. ügyvezető igazgatója

        Csatlósné Komáromi Katalin, művelődési és felnőttképzési menedzser, a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára intézményvezetője, a Magyar Népművelők Egyesületének tagja

        Igyártó Gabriella, kulturális menedzser, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége ügyvezető igazgatója

        Lacknerné Brückler Andrea, közművelődési szakember, tanár, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnöke

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Agócs Gergely, néprajzkutató, a Hagyományok Házának tudományos munkatársa

        Jantyik Zsolt, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatóhelyettese

        Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója

 

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

        Kálomista Gábor, producer, a Megafilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Thália Színház menedzsere

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Héra Istvánné, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége elnöke

        Inkei Péter, a Kelet-Közép-Európai Kulturális Obszervatórium Alapítvány igazgatója

        Zimányi Zsófia, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének elnöke

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Bodrogai László, a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága mb. igazgatója

        Dr. Révész Mária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Miniszteri Kabinet főtanácsadója

 

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):

        Prof. Dr. habil Szakály Sándor, az MTA doktora, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Dr. Balázs Géza, nyelvész, egyetemi tanár, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék vezetője

        Dr. Boka László, irodalomtörténész, könyvtáros, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója

        Mezey Katalin, József Attila-díjas író, költő, az Írók Szakszervezetének egyik alapítója, az Írók Alapítványa alapítója, a Széphalom Könyvműhely vezetője

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Antall István, a Magyar Rádió Kulturális Szerkesztőségének irodalmi szerkesztője

        Dr. Kubassek János, geográfus, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója

        Reményi József Tamás, József Attila-díjas kritikus, a Palatinus Kiadó szerkesztője

        Sipos Endre, képzőművész, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium művészettörténeti és festészeti tanára, a Fővárosi Pedagógiai Intézet rajz vezető szaktanácsadója

 

Vizuális Művészetek Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

        Dr. Fabényi Julia, művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Janus Pannonius Múzeum igazgatója

 

A szakmai szervezetek által delegált személyek:

        Aknay János, Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnöke

        Baki Péter, fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, a Kaposvári Egyetemi Művészeti Kar Fotográfiai Tanszék vezetője

        Bakos Istvánné, az Uránia Nemzeti Filmszínház ügyvezető igazgatója, az Art-mozi Egyesület elnöke

        Rényi Krisztina, grafikusművész

        Tildi Béla, belsőépítész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa

 

Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:

        Dr. Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója

        Haris László, Balogh Rudolf-díjas fotóművész

        Ledényi Attila, műgyűjtő, az EDGE Communications ügyvezető igazgatója

        Nagy Árpád Pika, díszlettervező, Munkácsy-díjas képzőművész

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top