Close

Rekordszámú bagolykolóniák telelhetnek idén a Nagykunság településein

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is országos szinkronszámlálással veszik lajstromba a téli időszakban lakott területekre behúzódó erdei fülesbaglyokat (Asio otus) hivatásos és önkéntes természetvédők – közölte a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője az MTI-vel.

A nagykunság lakott területein gyülekező baglyok felmérését közel egy évtizede a túrkevei székhelyű Nimfea Természetvédelmi Egyesület kezdte el. Azóta itt minden évben, az elmúlt néhány esztendő során pedig az ország több régiójában is számba vették ezeket a madarakat a munkába bekapcsolódott hivatásos, illetve önkéntes természetvédők – tájékoztatott Monoki Ákos. 

Bár mára jó közelítéssel ismertté váltak az erdei fülesbaglyok nagykunsági állományának egyedszámai és a madarak téli időszakban jellemző táplálkozási, illetve viselkedési szokásai, országos viszonylatban sem a fészkelő, sem a telelő állomány nagysága, illetve jellegzetességei nincsenek még feltérképezve – hangsúlyozta Monoki Ákos, aki szerint általánosságban elmondható: a baglyok november végétől, december elejétől tűnnek fel nagyobb csapatokban a településeken és február közepéig figyelhetők meg ott.

Legjelentősebb számban a tél leghidegebb időszakában, januárban láthatók a falvak és városok sokszor forgalmas részein található, ám mégis védett gyülekezőhelyein – magyarázta.

Előfordulásuk szempontjából kiemelkedő Kunhegyes, Karcag, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Mezőtúr és Túrkeve. E települések mindegyikén 150-300 példányt vettek lajstromba a természetvédők az elmúlt években, sőt akadt, ahol fiókáikat is a forgalmas városközpont fáin, vagy egy lakóház erkélyén hagyott virágládában nevelték fel a madarak. 

Túrkevén rendszeresen 300 feletti baglyot számláltak a korábbi teleken, ami a program koordinátorának tudomása szerint hazánkban egyedülálló jelenségnek számít. Az alig 10 ezer lélekszámú Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros „bagolyvonzereje” feltehetőleg a környék nagy kiterjedésű szikes pusztáinak köszönhető – vélekedett.

A legfrissebb megfigyelésekről szólva Monoki Ákos elmondta: az idei szinkronszámlálás december közepén kezdődött.

A tájegységvezető jelezte: 2011-ben az időjárás kedvezett a rágcsálók szaporodásának, mely a bagolypopulációk érzékelhető gyarapodásával járt. Így ezen a télen elképzelhető, hogy rekordszámú bagolykolóniák veszik birtokba az említett lakott területeket. Ezt látszanak igazolni az idei számlálás első adatai is, melyek alapján decemberben Túrkevén 340, míg Kisújszálláson 240 körüli példányt vettek lajstomba az erdei fülesbaglyok „számlálóbiztosai”.

Forrás: http://mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top