Ellentétesen ítélik meg a hétfőn történtek jelentőségét az ellenzéki pártok és a kormányoldal. Az ellenzék nehezményezi, hogy a rendőrök nem fékezték meg az Operánál a szélsőjobbos tüntetőket, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője viszont azt hangsúlyozta, hogy mindenki élhetett demokratikus jogaival.
Nem ültek el a hétfői események hullámai a közvéleményben, a kormányoldal és az ellenzék is megszólalt az eseményekkel kapcsolatban. Az LMP arról számolt be, hogy szélsőjobboldali tüntetők két párttagjukat durván bántalmazták az Opera előtti demonstráción.
Szél Bernadett, a párt szóvivője és Dorosz Dávid képviselő értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a nagy erőkkel kivonuló rendőrségnek miért nem sikerült „az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán gyülekező szélsőjobboldali ellentüntetők agressziójától megóvni a békésen demonstrálókat”. Az LMP azt szeretné, ha a Belügyminisztérium alaposan kivizsgálna az ügyet. Szél és Dorosz reményüket fejezték ki, hogy nem volt „felsőbb politikai szándék” a rendőri hibák mögött.
A szocialisták szerint az emberek öntudatra ébredtek hétfőn, az operaház előtt, „százezer torokból kérték a magyar köztársaság helyreállítását, miközben a rezsim összecsinálta magát, lehajtott fejjel, esetenként alagutakba, csatornákba bújva menekült”. Szanyi Tibor, az MSZP képviselője az LMP-sekhez hasonlóan nehezményezte, hogy a rendőrök nem voltak képesek megőrizni az ellenzéki tüntetés békességét, a hatóságok hibája miatt „egyértelműen neonáci, fasisztoid suhancok” támadhattak a demonstrálókra. Az ellenzéki politikus azt mondta, nem kérik Pintér Sándortól, hogy vizsgálja ki az esetet, hiszen tőle úgysem remélhetnek valós megoldást.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a történtekre reagálva azt mondta: a Fidesz jelenlegi vezető politikusai közül többen is azért küzdöttek az 1980-as évek végen, az 1990-es évek elején, hogy a rendszerváltás nyomán demokrácia legyen az országban, és az emberek élhessenek alapvető demokratikus jogaikkal, így például a szabad véleménynyilvánítás és a gyülekezés jogával. A hétfői napon is ez történt – tette hozzá. Mindenkinek megvolt a saját munkája: a kormánynak, hogy méltó módon útjára bocsássa az új alaptörvényt, másoknak pedig az, hogy ez ellen tiltakozzanak – fogalmazott a szóvivő. Szijjártó ezzel együtt az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: azt a tüntetők sem gondolták komolyan, hogy százezren vannak, a higgadtabb becslések öt-nyolcezer résztvevőről szóltak.
Ismét fókuszban külföldön
„Problémásnak” nevezte a helyzetet ma Magyarországon az életbe lépő új magyar alkotmánnyal összefüggésben Alain Juppé. A francia külügyminiszter közölte, arra szólítják az Európai Bizottságot, tegye meg a szükséges kezdeményezéseket annak érdekében, hogy az EU országainak közös értékeit tiszteletben tartsák mindenütt, beleértve Magyarországot is. A Külügyminisztérium határozottan visszautasította a francia külügyér nyilatkozatát. Az Opera előtti hétfői tüntetés kapcsán ismét hazánk felé fordult a világsajtó érdeklődése. Nicolas Sarkozy külügyminiszterének elmarasztaló nyilatkozata után a francia Le Monde tegnapi számában döbbenetes karikatúrát közölt Orbán Viktorról, náci stílusú egyenruhában ábrázolva a magyar kormányfőt. A New York Times terjedelmes tudósításban számolt be „a több tízezres” demonstrációról, a BBC honlapja pedig vezető európai híreként kezelte a Budapesten történteket. Tudósítója szerint különböző apropókból „majdnem mindennap új tüntetéseket szerveznek”. (MH)
Tüntetők támadtak az íróra
Durván megtámadták tegnap az operaházba menet Szentmihályi Szabó Péter írót. Lapunk publicistája feleségével igyekezett az új alaptörvény tiszteletére rendezett gálaestre, amikor a kormány ellen tüntető civilek nekik estek, és leköpték, megverték, megrugdosták az idős párt. „A Nagymező utca felől próbáltuk megközelíteni az Operát, de amikor a tüntetők felismertek, elállták az utunkat, lökdösni, taszigálni kezdtek, és jól hátba vágtak. Mikor letépték rólam a kabátot, és meglátták, hogy szmoking van rajtam – vagyis hogy az ünnepségre igyekszünk –, vérszemet kaptak a megvadult támadók, és még a feleségemet sem kímélték, megrugdosták őt. Folyamatosan szórták ránk a minősíthetetlen szitkokat, azt ordibálták, hogy hazaárulók vagyunk – mesélte a történteket Szentmihályi, aki felháborítónak tartja, hogy senki sem kelt a védelmükre. – Támadóink egyébként azok voltak, akiket a szocialista párt rendezvényein általában látni lehet” – tette hozzá. (CSOA)
Magyar Hírlap-összeállítás

