Close

„Az euró bevezetése bátor, de átgondolatlan lépés volt „

A válság ellenére az Európai Unió még mindig sikertörténet – mondta Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy nem sérti Magyarország szuverenitását a fiskális unió. 
 
Az euró bevezetése bátor, ám átgondolatlan lépés volt tíz évvel ezelőtt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója, aki szerint nem lehet úgy monetáris uniót létrehozni és tartósan működtetni, hogy nincs mögötte egy klasszikus politikai unió, vagyis egy koncentrált és egyeztetett döntéshozatal

Zákonyi Botond úgy vélte: az nem kérdés, hogy Görögországnak fel kell függesztenie eurózóna-tagságát. Ez lenne a racionálisabb megoldás, ami az eurózóna többi tagjának a javára válna.
A Külügyi Intézet igazgatója kitért arra is, hogy a jelenlegi válság ellenére az unió még mindig sikertörténet.
Nem ártana a fiatalabb generációkban tudatosítani, hogy itt teljesen más hagyományok uralkodtak sok száz éven keresztül, úgyhogy az Európai Unió mindenféleképpen egy sikertörténet – tette hozzá. 
Zákonyi Botond nem tartotta valódi fenyegetésnek, hogy sértheti Magyarország szuverenitását, ha részt vesz egy jövőbeni fiskális unióban.
InfoRádió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top