Close

Tüntetés az Operánál – Távoztak a tiltakozók

Hétfőn éjjel tizenegy óra után távoztak az Operával szemben, az Andrássy út járdáján tiltakozó emberek.

A civil szervezetek és „demokratikus ellenzéki pártok” szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői előzőleg az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték az Andrássy út és a Nagymező utca sarkánál elhelyezett színpadnál, azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.

Az operaháznál ellentüntetést is szerveztek, amelyre egy szélsőjobboldali portál hívott fel. 

A civilek tüntetése alatt az Opera épülete előtt is tiltakozott több száz ember. Számuk akkor apadt rohamosan, amikor a rendőrség megkezdte levonulását az operaház elől.

A demonstrálók az este folyamán a gálaest vendégeit fütyüléssel és bekiabálásokkal fogadták. Többször skandálták a vendégek távozásakor is: „Diktátor!”; „Szégyelld magad!”; „Orbán takarodj!”.

A gálaest vendégei a dalszínház oldalbejáratain át távoztak.  A rendőrség elvonulása után megindult az autóforgalom, és a kisföldalatti is megállt már az Opera megállójánál. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn éjjel azt közölte az MTI-vel, hogy a demonstráción egy embert állítottak elő jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Tájékoztatása szerint a tüntetésen rendbontás nem történt.

Forrás: http://mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top