Fél hét előtt kevéssel nagyobb lökdösődés kezdődött a Nagymező utca sarkánál, ahol a civilek által szervezett tüntetésre érkező szocialistákkal keveredtek nézeteltérésbe szélsőjobboldali szervezetek tagjai. A közösen érkező szocialista képviselőket, köztük Szekeres Imrét és Nyakó Istvánt az utca sarkán álló szélsőjobboldali tüntetők közül többen elkezdték szidni, lökdösni, illetve volt, akit le is köptek.
A közösen érkező szocialista képviselőket, köztük Szekeres Imrét és Nyakó Istvánt az utca sarkán álló szélsőjobboldali tüntetők közül többen elkezdték szidni, lökdösni, illetve volt, akit le is köptek.
A nézeteltérés szópárbajjal indult, az egy csoportban vonuló MSZP-seket szidni kezdték, illetve „Gyurcsány takarodj” rigmusokkal fogadták, közülük többen visszaszóltak és ők, illetve a környéken álló demonstrálók a „nácik haza” rigmussal válaszoltak. A szélsőjobboldaliak közül többen az egész arcukat eltakaró símaszkot viseltek, egyikőjük a lökdösődés közben egy fotós kezéből kiverte a fényképezőgépet. Ezután tovább folytatódtak a tumultuózus jelenetek, de ekkor már a civilek közül rángattak többeket.
Az MTI tudósítóinak közlése szerint a tömeg az Opera előtt felállított színpadtól a Nagymező utcáig ér, az Oktogon felől folyamatosan érkeznek emberek. Mint beszámoltak róla: néhány tucatnyi ellentüntető gyülekezik a Nagymező utca és Andrássy út sarkán.
Az Andrássy út színpad mögötti részét 18 óra előtt néhány perccel kiürítették.
A Magyar Állami Operaházban hétfőn ünnepi gálaestet rendeznek az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbelépésének alkalmából. A 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg. A gálaesttel egy időben az új alaptörvénytől a demokráciát féltő civilek demonstrációt hirdettek, amelyhez a pártok közül csatlakozott az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az LMP.
Forrás: http://mti.hu
