Close

„Fontos, hogy a közszféra dolgozói végtörleszthessenek”

Jelenleg is zajlik az összesítése annak, hogy eddig hány közszolgálati dolgozó jelentkezett a végtörlesztéshez igénybe vehető munkáltatói kölcsönre. A munkahelyi vezetők januárban tájékoztatják a közszféra érintett dolgozóit arról, milyen lehetőségeik, további teendőik vannak ezzel kapcsolatban – közölte a miniszterelnök szóvivője szerdán újságírók előtt.

Szijjártó Péter emlékeztetett, Orbán Viktor kormányfő a napokban levelet írt a közszolgálatban dolgozóknak, felhívva a figyelmet a végtörlesztés lehetőségére. A levélben a miniszterelnök hangsúlyozza, hogy a kormány kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával kíván segítséget nyújtani a devizahitel rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez.

A kormányfő szóvivője kiemelte, fontos, hogy a közszféra dolgozói közül is minél többen „kiszabaduljanak a devizahitelek csapdájából”, így ugyanis sokkal jobb teljesítményre lehet számítani tőlük.
    
Azt, hogy közülük eddig hányan jelezték munkahelyi vezetőjüknél, hogy végtörleszteni akarnak, még nem lehet tudni, az adatokat folyamatosan összesítik. A vezetők jövő januárban közlik a végtörleszteni szándékozókkal, milyen további teendőik, lehetőségeik vannak – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a végtörlesztésre december 30-ig lehet jelentkezni. Eddig az adott banknál és a munkahelyi vezetőnél is jelezni kell a szándékot.

Forrás: MTI-fidesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top