Az Egyesült Államok, az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország képviselői először a Mohamed Stajje palesztin tárgyaló vezette küldöttséggel folytattak megbeszéléseket az ENSZ kelet-jeruzsálemi székhelyén, majd az izraeli csapattal is találkoznak.
A legutóbbi hasonló egyezkedés egy hónappal korábban zajlott Jeruzsálemben – különösebb eredmény nélkül. Akkor a négyesfogat arra biztatta a feleket, hogy „késedelem és előfeltételek nélkül vegyék fel a közvetlen kétoldalú tárgyalások fonalát”. Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden Párizsban megerősítette, hogy az izraeli telepbővítések befagyasztását követeli, mielőtt visszatérne a tárgyalóasztalhoz.
Ez szerinte nem előfeltétel, hanem a zsidó állam elkötelezettségének jele. Izrael ugyanakkor azzal vádolja a palesztinokat, hogy előfeltételeket támasztanak a tárgyalások újrafelvételével kapcsolatban, holott ő azonnal kész lenne megbeszéléseket folytatni. Kedden húsz civil szervezet felszólította a kvartettet, hogy „emlékeztesse a konfliktusban álló feleket a nemzetközi jogból fakadó kötelezettségeikre”, és követelje Izraeltől telepespolitikájának felülvizsgálatát, valamint hogy hagyjon fel a palesztin lakóegységek lerombolásával.
A palesztinok szeptember 23-án teljes jogú tagként való felvételüket kérték az ENSZ-be. A kvartett ugyanekkor terjesztett elő egy menetrendet, amely szerint a feleknek egy hónapon belül újra kellene kezdeniük a párbeszédet, egy éven belül pedig békét kellene kötniük.
forrás: mti.hu
