A Dél-Korea délnyugati részén fekvő Kvangdzsu fellebbviteli bírósága 2006-ban egyévi börtönbüntetésre ítélt egy igazgatót, aki megerőszakolta iskolájának 13 éves süket lánynövendékét. Az enyhe ítélet hallatán egy középkorú férfi, aki maga is süket volt, érthetetlen üvöltésbe fogott és felháborodottan jelelni kezdett a bíróságon. Az őrök kitaszigálták a teremből, és ezzel le is zárult volna az ügy, ha Li Csi Von, a tárgyalásról tudósító újságírónő másnap blogjában nem fogalmaz meglehetősen élesen: „Tanúja voltam társadalmunk rejtett sötét oldalának…”
A blogra felfigyelt Kung Csi Jung, a hazájában igen népszerű dél-koreai író, és regényt írt az eset alapján. Bár átkeresztelte a helyszínt, mégis pontosan nyomon követte mindazt, ami az Inhva nevű iskolában történt; elítélte a tanintézet illetékesei által az ügy eltussolására tett erőfeszítéseket (a süket lány esete csak a legnyilvánvalóbb volt, valójában több szexuális támadás is történt a fogyatékos növendékek ellen), és bemutatta az áldozatok harcát az igazságért.
A novella alapján alacsony büdzsével készült és csak 18 éven felüliek által megtekinthető, Dogani című film rendkívüli nézettséget ért el a dél-koreai mozikban. A szeptembervégi premiert követő első hetekben több mint 4,4 millió ember, a lakosságnak csaknem egytizede tekintette meg, köztük volt maga Ri Mjong Bak dél-koreai elnök is.
A siker tükrözi azt a haragot, amelyet a szexuális bűnökkel szemben elnéző hivatalos magatartás váltott ki a közvéleményben. A kormány azóta megígérte, hogy vizsgálatot indít minden olyan intézményben, amely fogyatékosokkal vagy fiatalkorúakkal foglalkozik. A törvényhozás tagjai szigorúbb büntetési tételek életbe léptetését sürgetik, és az oktatási minisztérium kilátásba helyezte az Inhva bezárását.
Cinikus összejátszás
A film diadalútja első látásra szokatlannak tűnhet Dél-Koreában. Ebben az országban a rokkantak iránti érdektelenség olyan mélyen gyökerezik, hogy a metró csak a legutóbbi években kezdett felvonókat építtetni a kerekes-székes mozgássérültek számára: csak azután, hogy ők a sínekhez láncolva magukat követeltek lehetőséget a metró használatára.
„Amit a filmben látni, az valójában az embereket körülvevő társadalmat összegezi – mondta a The New York Timesnak Csun Szang Csin, a Szokang Egyetem szociológusa. – Az embereket felháborítja az, hogy az erősek elnyomják a gyengéket, hogy a rendszer a jó összeköttetéssel rendelkezőket protezsálja, és tartanak attól, hogy ugyanennek a gyakorlatnak ők is áldozataivá válhatnak.”
Az Inhva iskola négy tanárát és adminisztratív vezetőjét – köztük az igazgatót és a testvérét – a bíróság bűnösnek találta legalább nyolc, 7 és 22 év közötti korban lévő növendék megerőszakolásában vagy szexuális zaklatásában 2000 és 2004 között. Az áldozatok némelyike árva vagy szellemileg fogyatékos volt. Az elítéltek közül azonban csak ketten kerültek ténylegesen börtönbe. Az iskola vezetőjét a 13 éves lány megerőszakolása mellett abban is bűnösnek mondta ki a testület, hogy hárommillió von kenőpénzt is elfogadott egy tanártól, ennek ellenére büntetésének végrehajtását fellebbezése nyomán másodfokon próbaidőre felfüggesztették.
A Dogani valósághűen festi le a fiatalkorúak elleni szexuális és fizikai erőszakot, de legalább akkora szenzációt keltett a filmbeli Mudzsin város elitjének tagjai közötti cinikus összejátszás ábrázolása. A bíró enyhe ítélettel sújtja a vádlottakat, akiket egy olyan ügyvéd képvisel a tárgyaláson, aki nem sokkal korábban a bíró kollégája volt a testületben. A rendőrség nyomozója pénzt vág zsebre az iskola egyik illetékesétől, aki egyfelől egyházi vezető, másfelől pedig szadista nemi erőszaktevő.
Az Inhva iskola esetében mind a bírák, mind a védők, mind a rendőrségi nyomozók tagadták, hogy bármi rosszat tettek volna, ám Dél-Koreában igen sok ember szemében reálisnak tűnt az, amit a mozivásznon láttak. „Be akartam mutatni, hogy bár a társadalmunk sokat fejlődött, ma is történnek barbár dolgok” – hangsúlyozta az amerikai lapban Hvang Dong Hjok, a film rendezője.
A gazdagok és hatalmasok fölötte állnak a törvénynek
Dél-Korea fiatal társadalmának mélyén bűntudat érződik a sokak szerint növekvő egyenlőtlenség miatt. Ezt a problémát tavaly közvetve a kormány is elismerte, amikor fő politikai céljainak egyikeként az „igazságos társadalom” megteremtését jelölte meg.
Kim Je Ram középiskolás diák a Dogani megtekintése után kijelentette, hogy az „olajat öntött a közfelháborodás tüzére”. Sokan gondolják úgy, hogy az állam képtelen megvédeni az elesetteket, a gazdagok és a hatalmasok pedig fölötte állnak a törvénynek.
A rendőrség statisztikái szerint tavaly 320 szellemi vagy fizikai fogyatékosok ellen elkövetett szexuális bűncselekményt jelentettek be a hatóságoknak, 2007-ben még csak 199-et. Ám a kormány becslése szerint az áldozatok kevesebb mint 10 százaléka tesz feljelentést, mert sokan attól tartanak, hogy megalázza őket a nyilvános bírósági tárgyalás.
Ha a 13 éves vagy annál fiatalabb áldozatok ügye eljut a bíróságig, az esetek 95 százalékában bűnösnek találják a vádlottakat, de a büntetések általában enyhék. A vádlottak alig egyharmadát ítélik letöltendő börtönre, a többiek megússzák felfüggesztett büntetéssel vagy pénzbírsággal.
Az Inhvában történt visszaélésekre az intézmény egyik tanára hívta fel az emberjogi csoportok figyelmét. Az illetőt ezért el is bocsátották állásából, a rendőrség pedig csak négy hónappal később indított vizsgálatot, azt követően, hogy az iskola volt növendékei egy tévéműsorban beszéltek a történtekről. A városi hatóságok és a bíróságok hosszú időn át tologatták az ügy aktáit egymás közt.
A film egyik emlékezetes jelenetében a bíró kalapácsával az asztalra csap, és rákiált a karzaton figyelő süketnémákra, akik, mivel a per kezdetén nem volt jeltolmács a teremben, nem is érthetik, hogy mit akar. A tárgyaláson naplót vezető egyik ügyésznő azt jegyzi fel erről a napról: „A süketnéma gyerekek egymás közt folytatott jelbeszéddel fejezik ki tehetetlen dühüket: vérfagyasztó néma kiáltás ez a társadalomhoz.”
Forrás:kbd/krp MTI