Ismét összeért az Országgyűlés két ülésnapja, miután a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló javaslat általános vitája négy órán át tartott éjszaka, és reggel 8-kor – amikor a csütörtökinek kellett volna megkezdődnie – még három napirendi pont hátravolt a szerdai ülésnapból. Közülük az esztergomi önkormányzat egyes intézményeinek államosításáról szóló általános vitával folytatódott a tanácskozás. A fideszes előterjesztő szerint nincs más megoldás a működtetésükre, mint az intézmények állami kézbe adása, az ellenzék pedig Meggyes Tamás korábbi polgármestert hiányolta az ülésteremből és a képviselő-testület feloszlatását sürgette.
A bölcsődei ellátásért fizetendő térítési díjról vitáztak a képviselők
A megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényjavaslat folytatódó általános vitájában az ellenzéki és a kormánypárti képviselők elsősorban a bölcsődei ellátásért cserébe fizetendő térítési díjról vitatkoztak. Az ellenzékiek elfogadhatatlannak nevezték, hogy az indítvány alapján minden bölcsődébe járó gyermek után térítési díjat kellene fizetni, ami a szolgáltatás önköltsége és az állami hozzájárulás különbözete lenne. A felszólaló MSZP-s, jobbikos és LMP-s politikusok szerint ez sokaknak teljesíthetetlen terhet jelent majd.
Soltész Miklós államtitkár erre úgy reagált: a térítési díjat a bölcsődék eddig is beszedték, az új törvény viszont átlátható és egyértelmű helyzetet teremt. A vitával kapcsolatban azt hangsúlyozta: a felszólalók többször bevallották „a szocialisták, a Gyurcsány-féle sejt, a Jobbik és az LMP kiskoalícióját”. Szerinte az ellenzék lehetetlenné tette, hogy a Fidesz megváltozott munkaképességű képviselői részt vegyenek a vitában, ugyanis fizikailag nem bírták a terhet, pedig részvételükkel tartalmasabb lett volna a vita.
Az elnöklő Latorcai János végül reggel 8 óra előtt néhány perccel az általános vitát lezárta, majd az ülés rövid szünet után folytatódott.
A fideszes előterjesztő szerint nincs más megoldás Esztergomban, mint az intézmények állami átvétele
Nem lát más lehetőséget Esztergom egyes intézményeinek működtetésére, mint azok állami kézbe adását az erről szóló törvényjavaslat egyik fideszes előterjesztője. Czunyiné Bertalan Judit expozéjában ismertette: egészségügyi, szociális, oktatási intézmények, múzeum és kollégium kerülne át az indítvány értelmében városi fenntartásból állami kézbe.
A fideszes képviselő, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta: az elmúlt egy évben mind a kormányhivatal, mind a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mindent megtett az önkormányzat törvényes működésének helyreállítása érdekében, ehhez azonban a két intézménynek nem voltak meg a szükséges jogi eszközei.
A javaslat indoklásául hangsúlyozta: mára a város kötelezően ellátandó feladatainak végrehajtása, közalkalmazottak bérének kifizetése, gyermekek oktatása került veszélybe.
Fidesz: az adósságrendezési eljárás előtt az intézmények sorsát kell rendezni
A fideszes Ékes József szerint az intézmények és az azokat igénybe vevők igényeit kell alapul venni, és az sem hagyható figyelmen kívül, hogy megoldás nélkül a fenntartási költségek tovább növelik a város adósságállományát.
Azt mondta: Esztergomban adósságrendezési eljárásra van szükség, azonban az oktatási vagy egészségügyi intézmények sorsát addig is rendezni kell.
MSZP: fel kell oszlatni a képviselő-testületet
A vitában több szocialista képviselő, közöttük Lukács Zoltán, Hiller István és Nyakó István arról beszélt: nem hagyták, hogy az általuk alkotmányellenesnek tartott előterjesztést a nyilvánosság elől eldugva, éjszaka tárgyalja a Ház.
Lukács Zoltán több párttársához hasonlóan az esztergomi képviselő-testület feloszlatását szorgalmazta, mondván hogy a mostani helyzet, így a jelenlegi testületi többség fenntartásával a város problémái a jövőben újratermelődnek majd.
Bárándy Gergely is a képviselő-testület feloszlatását sürgette, hangsúlyozva, hogy ehhez alighanem Orbán Viktor miniszterelnök beleegyezése szükséges.
Meggyes Tamást hiányolta az ellenzék
Szekó József (Fidesz) azokra az elhangzott ellenzéki – elsősorban szocialista – felszólalásokra, amelyek a korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás távollétét kifogásolták, azt mondta: a kialakult helyzetben Tétényi Éva független polgármesternek is megvan a felelőssége, ugyanúgy mint a képviselő-testületnek, hiszen feladata lenne a fideszes többséggel együttműködni.
Az ellenzéki padsorok felé fordulva azt kérdezte: hol van Tétényi Éva? Erre válaszul az ellenzékből többen is rávilágítottak arra, hogy Meggyes Tamással szemben ő nem parlamenti képviselő.
Az előterjesztő Czunyiné Bertalan Judit arról beszélt, hogy az ellenzéki képviselők által korábban javasolt megoldások durván sértették volna az önkormányzati autonómiát. Szerinte a helyzet most jutott oda, hogy lépni kell, ezért kezdeményezték az intézmények átvételét.
Forrás:bhnn/bet/bbd/bhi MTI

