Close

Középiskolások is részt vesznek a balfi kényszermunkások emlékére szervezett úton

Középiskolások is részt vesznek az idén az egykori balfi kényszermunkások emlékére szervezett úton; a szervezők ezzel azt szeretnék elérni, hogy a diákok ne legyenek kirekesztőek, antiszemiták vagy rasszisták a társaikkal szemben.
    A budapesti Holokauszt Emlékközpont az MTI-vel azt közölte: a második világháború végén, 1944. december 4. és 1945. március 31. között Sopron vidékének egyik legnagyobb munkatáborát létesítették Balfon. Az oda hurcolt zsidó és keresztény kényszermunkásokkal, munkaszolgálatosokkal és más foglyokkal építtették fel az akkori német-magyar határvidéken a Südostwall (Délkeleti Fal) erődrendszert.
    Mint hozzátették, a balfi táborban mintegy ötezer honfitársunk vesztette életét. Emlékükre 2008 óta a Holokauszt Emlékközpont, a Budapesti Holokauszt Intézet és más intézmények horvát, osztrák és szlovén szervezetekkel közösen minden évben december 4-e körül különböző megemlékezéseket szerveznek. E naphoz köthető ugyanis a leghíresebb áldozatok – Szerb Antal író, a költő Sárközi György és az esszéíró Halász Gábor – meggyilkolása.
    Az idei emlékútra csütörtök reggel a Holokauszt Emlékközponttól indul a busz. Az út során felkeresik az abdai Radnóti-emlékművet, majd megemlékezést tartanak a balfi emlékhelyen, ahol a kitelepítettek emlékművére koszorút helyeznek el. A művelődési házban filmvetítést tartanak, s az út résztvevői szemtanúkkal, túlélőkkel is találkozhatnak.
Az idei emlékút keretében osztrák és magyar középiskolások is találkoznak majd, hogy megosszák egymással, a hazájukban milyen megemlékezéseket tartanak, és lássák: az egykori deportálások és tömeggyilkosságok „gyakorlatilag a rasszizmus és antiszemitizmus végállomását jelentik” – áll a közleményben.
 
Forrás:bkdi/bám MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top