A Tápegység Ipari Kft. „Inert hulladékleválogató technológiájának kialakítása hulladékhasznosítás céljából” című, KMOP-1.2.4-09/B-2010-0004 azonosító számú projektjének nyitórendezvénye kapcsán
A Tápegység Kft. 171 millió forintos uniós társfinanszírozással új budapesti telephelyén inert hulladékhasznosító technológia kiépítését valósítja meg. A projekt november 29-i, sajtótájékoztatóval egybekötött nyitó rendezvényén ismertették a Közép-magyarországi Operatív Program keretében elnyert pályázat céljait, bemutatták a közeljövőben megvalósuló beruházásokat, illetve a fejlesztés hatására várható eredményeket.
Egyes becslések szerint Magyarországon éves szinten 1-2 millió tonna (válság előtt kb. 3-5) részben újrahasznosítható inert építési, bontási és építőanyag-gyártási hulladék keletkezik. Újrahasznosítási aránya jelenleg 30-40% körüli, mely jelentősen a nyugati átlag alatt van. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2020-ig a kategóriában minimálisan 70 %-os hasznosítási hányad elérését tűzte ki célul.
A Tápegység Kft. legújabb, Európai Unió által is támogatott beruházása révén ebben kíván részt vállalni, Budapest és Pest megye inert építési és bontási hulladékainak kezelésével. A projekt keretében a Tápegység Kft. budapesti telephelyére mobil rendszerű inert hulladékhasznosító technológiát épít ki, melynek során az ehhez szükséges új eszközök beszerzése és piacra jutásuk támogatása valósul meg.
Tevékenységünk egyszerűen, látványosan, kétszeresen is csökkenti a környezetterhelést. Egyrészt munkánk során a hulladékok kezelésre majd felhasználásra kerülhetnek, „újabb életet nyernek”, nem pedig lerakókban vagy ami még rosszabb, illegális lerakókban deponálódnak. Másrészről pedig az általunk hulladékokból előállított hasznos építőipari másodnyersanyagok forgalomba hozatalával új nyersanyagok kibányászását, előállítását tudjuk megelőzni.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
telefon: +36 70 770 2181
e-mail: csepel@tapegyseg.hu
