„Minden szakma jó, csak lelkiismeret, szorgalom kell hozzá”
Csuta Sándorra, egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, mint érdekességet említette meg, hogy megrendelői között ott találni a bukaresti önkormányzatot, vagyis a román főváros parkjainak gondozásért felelős céget. A dolog aktualitását erősítette, hogy az említett beszélgetés idején keleti szomszédunk megszigorította a holland dísznövény beszállítások ellenőrzését. Az intézkedések hátterében Romániának a Schengeni övezethez való csatlakozását akadályozó holland magatartás állt.
Mielőtt egy verőfényes őszi napon buszra szálltam, hogy Császárra utazzak, „utána olvastam”, hogy Csuta Sándor vállalkozásának alapjait szülei teremtették meg, a hatvanas évek közepén. Kezdetleges módszerekkel egynyári szegfűt és árvácskát, valamint zöldségféléket neveltek. Az első fóliasátrat 1970-ben építették föl. Mivel Császáron a talaj igen kavicsos, már a kezdetek kezdetén műtrágyával dúsított tőzeges földkeveréket használtak, amit saját maguk készítettek. Folyamatosan váltottak a mind jobb minőségű alapanyagokra.
A falu szélén álló kertészportára belépve Sándor és édesapja fogad. Utóbbi láthatóan szívesen beszél a kezdetekről, s akitől megtudom, a téeszesítés előtt ők is egyéni gazdák voltak. A közös gazdaságban aztán traktorosként dolgozott, miközben baromfit neveltek és közeli piacokon értékesítették a vágott csirkéket.
A felesége, aki először vonattal hordta a portékát eladásra, hamar rájött, hogy a virágon több a haszon, mint a baromfin. Próbaképpen vett tíz bokor szegfűt, amit otthon elültettek. A szezon végén kiszámolták hány szálat szedtek le, és következő évben már magról szaporították a virágot. Melegágyban. Később paprika és paradicsom palántát is neveltek.
– Pesten összejártam az összes vetőmagboltot. Vagy nyolc helyre is elmentem, addig nem ettem, nem ittam, amíg mindent be nem szereztem – idézi a hetvenes évek elejét az idősebb Csuta Sándor, aki időközben a tsz-ben munkagépjavítóként gépész majd a lakatos szakmából is vizsgát tett, és egy öreg kovács mellett dolgozott.
– A traktorokból kidobált golyóscsapágyakra léceket erősítettem, ezekre meg egy Mózes kosarat drótoztam. Ezzel szállította az asszony az árut. Meg kell hagyni kegyetlenül zörgött
a tákolmány, de jó hasznát vettük – mosolyodik el az idős ember. Hozzátéve, hogy idővel az Otthon áruházban beszerzett gumiabroncsos kerekekkel cserélte le a csapágyakat. Végül már megengedettek maguknak egy Skoda, megkönnyítve ezzel a piacozást. A család rengeteget dolgozott.
– Nappal a műhely szövetkezetben reggel este a kertészet. Az ezer négyszögöles telket évente kétszer egyedül felástam. 74-ben aztán egyszer szóltak a gyerekek, hogy láttak rugós ásót a Skálában. Másnap fölültem a vonatra, irány a Nyugati. 800 forintot fizettem érte. A feleségem morgott persze, hogy adhatok ennyit egy ásóért. De megérte, mert négyszer annyit lehetett teljesíteni vele, és kevesebb fizikai erő kellett hozzá. Amikor elkopott a rugós ásó a kavicsos talajon –ki nem csorbult, el nem hajolt – vettem másikat. Szóval megküzdöttünk. A feleségem, ahogy megjött a piacról, nekiállt szedni a szegfűt. Előbb a pirosat, aztán rózsaszínt, a sárgát végül a fehéret, mert azt a sötétben is lehetett látni. Mindezt két gyerek és a háztartás mellett. Az akkori vezetőknek persze nem tetszett, hogy gyarapodunk, bár minden forintot visszaforgattunk a kertészkedésbe. Zaklattak a megyei tanácstól is. Pedig hát az egészet a kényszer hozta. Valamivel kellett foglalkozni
Nyolcvanegyben a feleségem tüdőembóliát kapott. Itt maradt rám a sok palánta február-márciusban. Kellett a segítség, s hát haza jött a fiam, aki akkoriban kertészként dolgozott Tatabányán. Így aztán társak lettünk.
Régebben volt nekem szőlőm, gyümölcsösöm is itt a kertben, de beteges lettem, nem tudtam permetezni, aztán a fólia is mind több lett. A sátrat is magam csináltam, mert nem volt elegendő pénzünk. Este hazajöttem a munkából nekiálltam. Reggel mielőtt mentem újra neki. Ez ment egy éven át….
Jól összeillettünk az asszonnyal. Én a termeléshez ő nem a kereskedéshez értett jobban. De ahhoz jó áru is kellett. Április elején mi a fehér bimbós paprika palántánkért sorban álltak, mert szép volt. Mindig nagyon vigyáztunk a minőségre Egy növénynek a sikeressége nagyon sok mindenen múlik. Ha egy hiányzik közülük, már baj van. A virág kertészet nagyobb zsarnok, mint az állattartás. A begóniától nem lehet elmenni még vasárnap délután sem. 50-60 ezer szem van egy grammban. Azt elvetni, hogy eredményesen kikeljen, odaadás kell. Nem sokan tudják megcsinálni.
Mindennel érdemes foglalkozni, minden szakma jó, csak lelkiismeret, szorgalom kell hozzá. Azt szoktam mondani, aki szívvel-lélekkel csinál valamit, az eredményt ér el, mindegy hogy milyen szakmáról legyen szó –összegez az idős Csuta Sándor.
– A kertészetet Győrben tanultam ki, s amikor Tatabányáról hazajöttem már meglehetősen fejlett volt a kertészet. Akkor készült a kazánház – veszi át a szót Csuta Sándor édesapjától. Mint megtudom, folyamatosan fejleszt. A legújabb, automatizált fóliaházat 2004-ben üzemelték be, ahol gördíthető asztalokon ár-apály öntözőrendszer működik. A régebbi házakban fix asztalokon szintén ár-apályos öntözéssel dolgoznak.
A hatezer négyzetméter összfelületű kertészetben az idény a tavaszi árvácskával kezdődik, majd a muskátli és az egynyáriak következnek, azon belül is a legtöbbet begóniából és virágágyi petúniából nevelnek. Ősszel a ciklámen, illetve a primula és az őszi árvácska következik, majd télen ismét a primula. Muskátliból a Grandeur és a Toscana a fajtákat, ágyáspetúniából a Limbo, a Bravo és a Musica sorozatosak, begóniából pedig a Super Olympia és a Marshal fajtasort termeszti elsősorban. Elsősorban saját magvetéssel dolgoznak, 2001 óta pneumatikus szemenként vetőgéppel maguk vetik el a növényeket, csak néhány faj, a begónia, a muskátli, a ciklámen, a primula és az árvácska palántáját vásárolják készen.
Csuta Sándor 2010-ben új nagy teljesítményű, óránként 7000, egyszerre két cserepet töltő cserepező gépet üzemelt be, amivel kilenc emberrel 40-45 ezer növényt tud elültetni egy nyolcórás műszakban.
Az idei év tavaszán vásárolt a berendezéshez egy bálabontót, illetve műtrágya bekeverő egységet, ami az alapműtrágyát a közeghez keveri és nedvesíti is. .
– Az önkormányzati és áruházlánci beszállítások meglehetősen nyomott árakat kényszerítenek ki a kertészből, emiatt kordában kell tartani a költségeket. Ugyanakkor minőségből sem szabad engedni, ami csakis megfelelő tápanyagellátással, odafigyeléssel, magas szintű technológiai fegyelemmel érhető el. Nagy mennyiségekkel, korszerű, intenzív technológiákkal lehet versenyképesnek maradni –vallja Csuta Sándor. Hozzátéve,
az a legnagyobb gond, hogy Hollandiában 7 százalékos az áfa a virágra, itt meg jövőre esetleg 27 lesz. Olcsóbban kapják a gázt, régebben rengeteg pénzt kaptak a fejlesztésekre kamatmentes hiteleket, türelmi időkkel.
Az őstermelőkkel nem tudunk versenyezni. A kereskedő tőlem megveszi számlásan, az őstermelőtől meg számla nélkül. A hollandok nem jelentenek akkor veszélyt, mint az őstermelők Az lett volna jó, ha virág bekerül a fordított Áfába, mert akkor a kereskedő is rá volna kényszerítve, hogy attól vásároljon, ki tud számlát adni. De állítólag nem megoldható. 
Hogy kerültek a román piacra – érdekelődök
Egy kertész kollégának köszönhetem a kapcsolatot, aki árut keresett bukaresti szállításra. Az induló kamionba több helyről is bekerült áru. Pár nap múlva itt volt a közép-európai képviselő, hogy csak nálam akar venni, és leadta a tavaszi rendelést. Azóta tőlem vásárol. A székelyföldi sofőrök azt mondják, hogy Romániában nincs ilyen szép áru, mint nálunk, és drágább is.
Idehaza hová szállít?
A szigetszentmiklósi piacra. Hetente kétszer van piac. A parkok meg a virágboltok a nagy felvevők.
Hány embernek ad munkát?
Hat állandó alkalmazottam van, tavasszal alkalmi munkásokat is felfogadunk. A baj a bürokráciával van, hogy előtte egy nap interneten le kell jelenteni, hogy az illető nálam fog dolgozni, aki aztán esetleg meggondolja magát…Még a kiskönyves rendszer is jobb volt.
Milyen az idei év?
Gyengébb, mint a múlt esztendő volt. Az a baj, hogy az önkormányzatok a pénzhiány miatt szinte semmit nem ültetnek az előző évekhez képest. Tatabányára, amióta kitalálták a közbeszerzést nem szállítunk, mert ez igazából arról szól, hogy minél olcsóbb legyen. A szárazság meg azért jelent problémát, mert az emberek akarnak pluszba locsolni.
Hiába teszek bel tartós műtrágyát, a kutyát nem érdekli, hogy ha a másik kertész egy forinttal olcsóbban adja. Tatbánya, amikor a csúcson volt, ki szokott ültetni 30 ezer egynyári, az idén mindössze 17 ezret. Ezt a városi főkertésztől tudom. Őszi árvácskát meg egyetlen szemet nem vittek.
Szakmai fejlődés?
A tapasztalás. A kertészek semmit nem mondanak. Azt se mondják el, amit bemondhatnának a hangosbemondón. Az iskolában csak az alapokat lehet megtanulni.
Tervek?
Az az igazság, hogy ezelőtt pár évvel volt egy vagyonosodási vizsgálat ellenünk, ami kedvemet szegte a fejlesztéstől. Elverték a port rendesen rajtunk Még a 76 éves apámat is behívatták. Ez 2006-ban volt. Pedig hát üdülőnk nincs. A házunkban több generáció él. Tulajdonképpen heten vagyunk benne. A szomszéd háza nem sokkal kisebb, és az csak egy családé. Papának van egy húsz éves autója, nekünk egy tíz éves. Kétszer voltunk a horvát tengerparton. De a görögöt vagy spanyolt még nem láttuk.
Persze én is azt mondom, menekülni csak előre lehet. Volt olyan kertész ismerősöm, aki csak üveget cserélt az örökölt birtokon. El is tűnt a süllyesztőben. Aki nem fejleszt, az elveszik. Most is csináltunk egy új sátrat, még itt van a szerelő, utolsó simításokat végzi rajta –mondj a búcsúzáskor Csuta Sándor.
Végül biztatóul hadd idézzem ide édesapjának szavait:
Mi mindig annyit fejlesztettünk, amennyire futotta. Nem szórakoztuk el a pénzt. A hiteltől mindig is féltem. Édesapám nagyon jól gazdálkodott. Értett az állatokhoz. Marhákat adott el a legigényesebb olasz vevőknek. Nekünk kétszer háromszor annyi állatunk volt a föld nagyságához viszonyítva, mint másnak. Még a beszolgáltatást sem szenvedtük meg annyira. Valahogy talán örököltem ezt a szorgalmat. Az ember mindig gondolkodik azon, amit csinál, hogy tudna javítani rajta.
Valkó Béla